A túszul ejtett magyar óvodapedagógia

írta: Miklós György a Szülői Hang társalapítója

A „szakmaiság” és a „tények” – ki ne értene egyet ezekkel a jelszavakkal, amiket a kormányzat képviselői minden megszólalásukban hangoztatnak az óvodai átalakításokkal kapcsolatban. De ha nem elégszünk meg a felszínes általánosságokkal, akkor kiindulópontunk nem lehet más, mint a valós tapasztalatok.
Álljon most itt három rövid idézet, amit érintett szülők az elmúlt hetekben beküldtek – aki többre kíváncsi, olvashat több száz hasonlót itt és itt. 

„Mint lassan 20 éve dolgozó óvónő és most elsősorban, mint anya nyilatkozom, hogy a rendszer már rég elbukott. Nem lehet bírni a magas csoportlétszámot, az egyre több problémával bekerülő és ellátandó gyermekkel. Aki kitalálta például ezt is, hogy 30 főig kényelmesen emelhető a létszám, az próbálja ki.”
Szülő, pedagógus, Győr-Moson-Sopron megye

„Véleményem szerint nem az a megoldás hogy az utolsó óvodai évben a megszokott óvodai pedagógus helyett más foglalkozik velük, hiszen a gyermekek kötődnek ahhoz a személyhez akivel napi szinten egészen odáig együtt voltak. A pedagógusok túlterheltek, az integráció feltételei közel sem adottak.”
Szülő, Pest megye

„Hiány van az óvodapedagógusból itt és a fele nyugdíjból visszahívott szakember, akik közül vannak rossz tapasztalatok is.”
Szülő, Fejér megye

A tényekre hivatkozó kormányzat nem közöl adatokat  az óvodapedagógus- és szakemberhiányról. Még a hivatalos statisztikákat sem teszik közzé, pedig tudhatjuk, hogy a valóság sokkal rosszabb, mint a hivatalos statisztika. Hiszen sok esetben a nyugdíjból visszahívott óvónő már nem tud azzal a lendülettel és odafigyeléssel dolgozni, mint a fiatalok, akikből továbbra is alig vannak. Gyakori, hogy betegség miatt hiányzik az óvónő – amiben sajnos nincs semmi meglepő a hatalmas leterheltség közepette –, és ilyenkor legtöbbször nincs, aki helyettesítse, de mindeközben papíron minden rendben van. 

Az óvodapedagógusok túlterheltségének, a szakemberhiánynak a kormányzati beismerésére hiába várunk, de a jogszabályban mégis ott a drámai helyzet megmásíthatatlan nyoma. Sok szülő nem tudja, hogy 2020 óta csak 8-12 óra között előírás, hogy diplomás óvodapedagógus legyen a gyerekekkel (401/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet 9. § (5)), egyébként semmilyen pedagógiai végzettség nem szükséges a jogszabály szerint. Mi sem egyértelműbb beismerése a kritikus szakemberhiánynak, hogy a kormányzat 2020 óta gyakorlatilag csak félnapos óvodát képes biztosítani a magyar családoknak, a maradék időben gyermekmegőrzésre degradálva az óvodákat. Holott a minőségi óvodai neveléshez csoportonként két diplomás óvodapedagógusra lenne szükség: nem csak 8-12 óra között, hanem egész nap szüksége van a kisgyerekeknek a szakértő odafigyelésre általában is és az egyéni fejlesztés miatt is.  Nem lényegtelen az sem, hogy két óvodapedagógus esetén megoszlanak az adminisztratív terhek, és megoldható a helyettesítés is betegség esetén. 

A kormányzat meg nem nevezett szakértői az általuk nem részletezett tények alapján a 2. válasz mellett döntöttek, és ennek szellemében módosították az óvodai nevelés alapprogramját. Sem a 2020-as bevezetés során, sem most nem kaptunk magyarázatot arra, hogy miért alakították át a magyar óvodai rendszert egésznaposról félnaposra. A kormányzat hivatalosan sohasem ismerte el, hogy országos pedagógus- és szakemberhiány lenne. 

Természetesen mint minden más szakmában, az óvodapedagógiában is lehet fejlődni; a szakmai továbbképzések és új módszerek hozhatnak eredményt, de az óvoda eddig is célul tűzte ki, hogy a gyerekeket fejlessze és ezáltal felkészítse az iskolára. Ez a fejlesztés nemcsak az utolsó évben és nemcsak 45 percben, hanem folyamatosan zajlik, amennyiben az óvodában van elegendő elhivatott óvodapedagógus és segítő. 

Mi a baj a napi 45 perc iskolaelőkészítéssel az utolsó évben, ha a kormányzat jelezte, hogy ezt akár a nap során elosztva, játékos formában is teljesíteni lehet? Az ördög a részletekben bújik el: a kormányrendelet előírja, hogy amennyiben az infrastrukturális adottságok lehetővé teszik, ezt külön térben kell szervezni. Ez pedig igencsak problematikus a nálunk széles körben támogatott vegyes életkorú óvodai csoportok esetében. 

Hiszen gondoljunk bele: a külön térben szervezés azt jelenti, hogy egy másik óvodapedagógus foglalkozik a gyerekekkel, miközben a kisgyerekeknek fontos lenne a személyes kötődés, és egy másik óvodapedagógus szükségszerűen kevésbé ismeri a gyermeket, ezért kevésbé tud differenciálni. A kisgyerekeket nem könnyű az egyik teremből a másikba átterelni, így mindez könnyen oda vezethet, hogy a 45 perces foglalkozásokat egyszerre tartják meg, miközben a gyerekeknek jobb lenne, ha ez egész napra szét lenne osztva.

Milyen indokot hozott fel a tényekre és szakmaiságra hivatkozó kormányzat arra, hogy külön térben kell szervezni ezeket a foglalkozásokat? A válasz rövid: semmilyet. A Szülői Hang Közösség levélben érdeklődött a kormányzatnál; a válaszban semmilyen szakmai érvet nem tudtak felhozni arra, hogy miért kell a kormányrendeletben előírni a foglalkozások külön térben szervezését. Kérik, hogy bízzunk a meg nem nevezett szakértők ismeretlen szempontok alapján hozott döntésében. 

A rendelkezés korábbi változatában ennél is szigorúbb előírás szerepelt: eredetileg kötelezően előírták volna, hogy az utolsó éves óvodásokat külön csoportba kell szervezni, ami ellehetetlenítette volna a vegyes életkorú csoportokkal működő óvodákat. A széleskörű tiltakozás hatására a kormányzat visszakozott, és a rendelet kihirdetett változatában szereplő 45 perces foglalkozások elvileg megengedik a vegyes életkorú csoportokat. A kormányzat ezt minden alkalommal hangoztatja is: továbbra is a fenntartó és az óvoda közössége dönthet arról, hogy vegyes vagy homogén életkorú csoportokkal szeretné működtetni az óvodát. Mégsem igaz az, hogy a kormányzat ne avatkozna be az óvodák autonómiájába, hiszen indokolatlanul erőlteti a külön teremben szervezett iskolaelőkészítő foglalkozásokat, ami a vegyes csoportok esetén problematikusabb, hiszen ehhez nemcsak külön terem, hanem külön óvodapedagógus is kellene, és pedagógiailag sem feltétlenül indokolt. Sokkal jobb lenne, ha a kormányzat egyszerűen törölné a rendeletből a külön teremre vonatkozó kitételt, hiszen egy vegyes csoportban ugyanabban a teremben is kiválóan lehet fejlesztő, játékos foglalkozásokat tartani és ezeken keresztül készülni az iskolára. A kormányzati intézkedés érdemi indok nélkül központosít és korlátozza az óvodákat, és úgy gyakorol nyomást, hogy a rendelet megvalósítása nehezebb a vegyes csoportszervezésű óvodákban, mint a homogén életkorú csoportok esetében. 

A kormányzat a 2. mellett tette le a voksát, és 2023-ban elindították a középfokú óvodai nevelő képzést. Nem vitatjuk a középfokú képzésben résztvevők elköteleződését, ugyanakkor a minőségi óvodapedagógiai munka, a sajátos nevelési igényű és más problémákkal küzdő gyerekek növekvő száma, a szociális problémák és a kormányzat által is jelzett képességbeli romló tendenciák (melynek egyik fő okaként a túlzott képernyőhasználatot nevezték meg) a kisgyerekek körében mind-mind nélkülözhetetlenné teszik a magasabb végzettséget. Mindezek ellenére a kormányzat nem adott indoklást, hogy egyáltalán miért volt szükség középfokú képzés bevezetésére. Sőt, a kormányzati visszajelzések szerint a középfokú végzettségűek is hasonló bérezés mellett hasonló munkakörben lennének folgalkoztatva, mint a felsőfokú végzettségűek – ezzel zavart és felháborodást keltve a szakmában. Mindeközben a kormányzat szerint nincs óvodapedagógus-hiány. 

A kormánynak természetesen igaza van abban, hogy akad itt tennivaló, ugyanakkor a valódi megoldást ebben a kérdésben inkább az iskolában kellene keresnünk. Nagyobb rugalmasságra, több játékosságra lenne szükség az iskolakezdés során, hogy a még óvodásként bekerülő gyerekek fokozatosan, egyéni odafigyelés mellett tudjanak átállni az iskolai követelményekre. Ez nem csupán a tanító feladata: szükség van tantervi változtatásokra éppúgy, mint játékokra, a gyerekek igényei szerint alakítható termekre, és több pedagógiai asszisztensre, fejlesztő- és gyógypedagógusra és más segítő szakemberre. 

Miközben a kormány külön miniszterelnöki megbízott kinevezésével igyekszik az oktatást „családbarát” színben feltüntetni, nem kapunk érdemi választ arra, hogy a széleskörű szakmai és szülői tiltakozás ellenére miért vezettek be 2020-tól olyan bürokratikus rendszert az iskolaérettség (plusz egy év óvoda) megítélésére, ahol egy központi hatóság (az Oktatási Hivatal) papírok alapján jogosult dönteni.

A kormányzat számára is részletesen kifejtettük, hogy a rendszer minden egyes elemében diszkriminatív, de érdemi válasz nem jött, változtatás nem történt még akkor sem, ha az aggályokat az Alkotmánybíróság és az Ombudsman is alátámasztotta. Bár a kérvények többségét elfogadják, mégis sok kisgyerek lemarad a számára fontos lehetőségről, mivel nem szervezték meg a szülők pedagógiai szempontokra is kiterjedő tájékoztatását és a kérvényezés támogatását. 

A kormányzat unalomig ismételve hivatkozik a „szakmaiságra” és a „tényekre”. Ha mindezt komolyan gondolnák, akkor a színfalak mögött bujkáló állítólagos szakértők előlépnének és vállalnák a nyílt szakmai vitát és a felelősséget. A valódi szakmaiság azt jelenti, hogy a kormányzat nyilvánosságra hozza a hosszú távú stratégiai terveit és a döntéseit megalapozó tényeket és érveket. De ilyesmiről nincs szó, miközben a másképp gondolkodók egyből „szakmaiatlannak” minősülnek a kormány szemében, akik csupán „álhíreket” terjesztenek és „hergelnek”. 

Az óvodapedagógusok és segítők gyalázatosan rossz anyagi és szakmai megbecsülése vezetett a hatalmas óvodapedagógus-hiányhoz, ami a 2023-ig drámai mértékűre nőtt. Bár 2024-ben és ‘25-ben történt béremelés, a pályaelhagyók nagy része ettől nem jön vissza, a károkozás megtörtént, a nem pedagógus munkakörben dolgozók pedig nagyrészt megint kimaradtak. Bár a csökkenő születésszám hozhat hosszabb távon némi enyhülést, a helyzet továbbra is kritikus, az óvodai dolgozók továbbra is hatalmas túlterhelés alatt dolgoznak. 

A plusz egy év óvoda megnehezítése, a félnapos óvoda és a középfokú óvodapedagógus-képzés bevezetése nem a szakmaiságról és a minőségről szól, hanem működés látszatának fenntartásáról, miután a magyar óvodai rendszerből kispórolt pénzt inkább máshová irányították. Azzal, hogy most naponta 45 percet kineveznek iskola-előkészítésre, úgy próbálnak beavatkozni és a szülők számára kedvező színben feltűnni, hogy ehhez nincs szükség jelentősebb kormányzati ráfordításra. 

„A szabadság az, ha szabadságunkban áll kimondani, hogy kettő meg kettő négy. Ha ezt megtehetjük, minden egyéb magától következik.” – írja Orwell az 1984-ben. A döntések felelőssége a kormányt terheli, de érintett szülőként, pedagógusként is tehetünk a gyerekek érdekében azzal, ha nem hisszük el – még ha milliószor is ismétli el a hatalom –, hogy kettő meg kettő az öt; ha nem hisszük el, hogy félnapos óvodával, hatalmas csoportlétszámokkal, nyugdíjasokra és középfokú végzettségűekre alapozva, túlterhelt óvodapedagógusokkal és óriási szakemberhiány mellett is lehet minőségi az egykor szebb napokat látott óvodai rendszerünk. 

 Ne elégedjünk meg a közhelyszerű általánosságokkal, álljunk ki a valódi változás mellett, a gyerekek érdekében – ezt szolgálja a Szülői Hang petíciója is.
Válasszunk magunknak olyan kormányt, amely számára a gyermekek nemcsak a szavak szintjén, hanem tettekben is fontosak!