Egyszer volt egy nagy csoda… (WS után szabadon)

írta: Mendrey László tanár, a PDSZ korábbi elnöke

Talán nem járok messze a valóságtól, ha azt állítom, hogy Magyarországon minden – mondom MINDEN – olyan ágazat, fogalom, mely valamilyen kapcsolódással, de magába foglalja a „köz” szócskát, katasztrofális állapotban van. Ilyen pl. a közegészségügy, a tömegközlekedés, a közmédia, a közutak, a közerkölcs, a közszolgálat egésze, és még sorolhatnám napestig.

Mindezek napi szinten érzékelhető káros hatásait mindannyian érzékeljük. Ami azonban hosszú távra határozza meg a jövőt, az a közoktatásban több mint tíz éve tartó kormányzati ámokfutás következményeként bekövetkezett rég nem látott vesszőfutás. Ennek vannak már rövid távon is érzékelhető következményei a politikában, az egymást szakmányban alulmúló politikusi(??) megnyilatkozásokban tetten érhető mérhetetlen demagógiában, hergelésben, a legkülönbözőbb társadalmi csoportok egymás ellen fordításában, a féktelen türelmetlenségben. S persze a gazdaság teljesítménye (?) sem hagyható figyelmen kívül. Hosszú évek kitartó, és elhivatott küzdelmével sikerült kiérdemelnünk az Unió legszegényebb országa címet.

Valószínűleg nem igényel különösebb magyarázatot az összefüggés kimutatása a közoktatás siralmas állapota és a fentiek között… Már akkor kellett volna sikítani, ordítani, tiltakozni, mikor összeszerelő üzemmé silányították az országot, de mint tudjuk, ez nem történt meg. Mint ahogy akkor is gyorsan elhalt a tiltakozás, mikor elkezdődött a grandiózus terv megvalósítása, melynek eredményeként akkumulátor nagyhatalom lehettünk volna. Az atomizált társadalom hallgatott. „Rendes magyar ember”nem beszél bele a szomszédja dolgaiba… Nem tesz ilyet, nem inge, nem is veszi magára, másrészt nem is tanították meg (nem véletlenül), hogy miként lehet és kell, akárcsak a saját érdekeit érvényesíteni.

Na de, hogy jön ide a közoktatás, s benne a pedagógusok felelőssége? Hát akkor nézzük:

1. A pedagógusok gyakorlatilag ellenállás nélkül vették tudomásul, hogy 2010 után radikálisan szétverték az addigi oktatási rendszert, fenntartóstul, nemzeti alaptantervestül, a pincétől a padlásig.
2. Sokan fogadták örömmel, hogy vége a liberális oktatáspolitikai őrületnek, jön majd a jóságos „Állam bácsi” ismét, s majd ő megmondja, hogy mit és hogyan, „megkímélve” az ezzel való foglalatoskodástól a pedagógusokat.
3. Nem ütközött érdemi ellenállásba, hogy az ideológiai nevelés ismét órarendbe került. Fenntartói szinten is ugrásszerűen nőtt az egyházi intézmények száma, sokszor az Alaptörvény szellemével és betűjével is szembemenve, mikor a település egyetlen iskolája is az egyház fenntartásába került. Az önkormányzat örült, hogy nem kell bajlódnia az intézménnyel, a szülők (jelentős része) pedig megnyugvással vette tudomásul, hogy végre „rendes” nevelést kap az a gyerek. A pedagógusok is csendben maradtak, mikor a hitéletbéli elköteleződés igényét is érvényesítette a fenntartó…, mint ahogy az sem okozott komolyan vehető felháborodást, hogy a tankötelezettség korhatárát lecsökkentették. Sőt…
4. Gyakorlatilag szó nélkül maradt az is, hogy megszüntették az oktatási minisztériumot, s a rezignált társadalomnak szava nem volt azzal kapcsolatban, mikor az oktatás ügye egy rendőr kezébe került…
5. Mire az addig sem hallgatók határozott, de gyenge hangja elérte a társadalom ingerküszöbét, a béka megfőtt…

2025-re azonban egyértelművé vált, hogy az eddigi politikai, társadalmi, gazdasági, oktatási irányzat kudarcot vallott. Váltani kell, mert különben valóban a földbe áll Magyarország… Ebben jelentős szerep hárul a pedagógusokra. Azokra a diplomás, de az értelmiségi élet (felelősség magáért, s a rábízottakért, önálló döntéshozatal, minőségi élet stb., stb.) lehetőségétől megfosztott, végrehajtóvá degradált munkavállalókra, akiket mérhetetlen cinizmussal vertek át, használtak ki, s hazudtak az arcukba újra és újra.

Mára a hatalom is rájött, hogy ez így nem mehet tovább, s változtatni akar. Pénzt ad. Igaz nem feltétlenül önszántából és nem is sokat, de ad. Viszont ezt feltételhez köti, a TÉR¹ kidolgozásához és alkalmazásához.

A pedagógusoknak (az arra érdemesnek bizonyultaknak) szeptembertől kiosztható juttatás azonban megalázóan kevés, minimum húsz, maximum hatvanezer bruttó forint havonta. Nettóban ez tíztől, harminc valahány ezerig terjed. Mennyibe is fáj (lassacskán szó szerint) egy-egy hétvégi bevásárlás? 30-35 000 Ft?

Mennyi a jövedelme (demagóg leszek!) a nemzet gázszerelőjének percenként?

Segítek: 626 138 Ft! 2024-ben… Mennyi az NB1-es „focisták” átlagkeresete havonta? Öt millió! Kivéve a Fradit, ahol 14 az a millió… Ja, és évi ötszáz (500 millió) forintig szja mentesek! Mi van???

S most vissza a pedagógusokhoz! Természetesen helyesnek gondolom, hogy a kiemelkedő munkát végzőket meg kell becsülni. Viszont megalázni (sokadszorra is) tilos! Aki munkájában nagyszerűt alkot, az a többiek számára lehet inspiráló. Aki kiváló, annak munkája a tanítványaiban manifesztálódik – aki tehetséges, jól tanul, annak eredményessége nem csak saját életére, de az ország sorsára is pozitív hatással lesz.

Széchenyi és Petőfi igazságát a „kiművelt” emberfőkről, s a „szellem napvilágáról” senki sem vitatta, eddig sem. Mondjuk volt (van) olyan, aki „vizet prédikált, és bort ivott”, de ezt most hagyjuk…

Az a pénzösszeg, amivel a kormányzat most motiválni akar, rettenetesen kontraproduktív. Tudni illik, olyan kicsi a különbség a minimum és a maximum között (amit persze nem mindenki kap meg!!), hogy a tantestületek jelentős része gondolja úgy, hogy ne legyen differenciálás, az iskolának járó pénzt egyformán osszák szét. Így legalább nem lesz viszály a tanárikban…

Beteljesítve így Weöres Sándor versét: „Ki oda sem ballagott,|Még jutalmat is kapott”… Így téve demotiválttá azokat, akikben még van elhivatottság, a pálya iránti elkötelezettség.

Egyszer – tényleg – volt egy nagy csoda. Elmúlt. Viszont tartok tőle, hogy a birka-iskola sokáig velünk marad…

1 A pedagógusok Tejesítményértékelési Rendszeréhez (TÉR) kapcsolódó bérkiegészítésről itt írtunk részletesebben.