Szerző: Horváth Krisztián

Átmeneti rendszabály

Klebelsberg és a „szellemi proletariátus” 1925-ben

Klebelsberg Kunó munkásságával, a magyar oktatásért folytatott küzdelmével két cikkben is foglalkoztunk. A kép nem lenne teljes, ha nem foglalkoznánk a numerus clausushoz fűződő meglehetősen ellentmondásos viszonyával is.

Státusrendezés

Pedbérek: Petőfi lángostora, a lé(t) és a tudat

Amikor a pedagógusbérek ügyében Tisza István összecsapott Szabó Dezsővel, a feldühödött dúsgazdag gróf Petőfi lángostorával fenyegette és pitiáner kicsinyességgel vádolta az éhező tanárt. Szabót sem kellett félteni: a Nyugatban válaszolt – nem is akárhogy.

Legerélyesebben kell tiltakoznunk

„Nyomorúság pályánk kezdete, nyomorúság folytatása”: 1910, 1989, 2023

Borzasztó klisé, hogy a történelem ismétli önmagát. Az oktatás ügyében azonban a történelem maga a jelen. Ebben a történetben összefonódik Szabó Dezső 1910-es székelyudvarhelyi valósága Petrik Béla 1989-es dombóvári valóságával… no és a mi valóságunkkal, most, 2023-ban. Horváth Krisztián oktatástörténeti sorozata egy időutazással folytatódik.

Benső undor

Klebelsberg „benső undora”: az egyetemek veszte lenne, ha a politika beleszólna a tanári kinevezésekbe

Különös aktualitást ad cikkünknek, hogy elbocsátották állásából Ádám Zoltánt, a Corvinus oktatóját, akinek „bűne” mindössze az volt, hogy egy befolyásos diákkal történt egyértelmű kivételezés miatt kezdeményezett etikai eljárást az intézményben. Klebelsberg Kunónak, a két világháború közötti Magyarország meghatározó kultúrpolitikusának nagyon határozott véleménye volt arról, hogy a politikai befolyásnak semmi helye a felsőoktatásban. Az alábbiakban az idegen nyelvek oktatása kapcsán, illetve az egyetemi és akadémiai autonómia kérdéseiről vallott nézeteit ismerhetjük meg.

Kiművelt emberfők sokasága

Csekélyebb magyar intelligencia – Klebelsberg harca az oktatásért

Klebelsberg Kunóra előszeretettel hivatkozik a politika. A Fidesz-kormány a meglehetősen tragikus eredményeket felmutató intézményfenntartó központját is róla nevezete el – az örökösök elkeseredett tiltakozása ellenére is. A húszas évek nagy reformere olyan célokkal vágott neki a munkának, hogy majd a „húsz év múlva” végző tömegek megállják a versenyt más nemzetekkel, ne maradjunk le a szomszédaink mögött. Visszanézve Klebelsberg munkájára egy olyan oktatáspolitikus képe rajzolódik ki, akire ma is nagy szükség lenne.

Éhes hassal a Himnuszt

A tanárok heti óraszámát felemelni nem csak igazságtalan, de egyenesen bűn a társadalom ellen!

1910-ben olyan egzotikus kérdésekről folyt az elkeseredett vita a tanártársadalom és a kormány között, mint hogy lehet-e munkának tekinteni az órákra való felkészülést, hogy mikor hajtják végre az évek óta csak ígérgetett illetményrendezést – no és hogy lehet-e Himnuszt éhes hassal énekelni. Az 1910-es eseményeket olvasva nem sok minden változott 113 év alatt.

Hogyan merészkednek?!

De hát tanárokkal mindent lehet tenni

Fogadkozás, hazudozás majd a nagy semmi – ez a dinamikája a kormány hozzáállásának a tanári fizetésekhez, illetve ezeken keresztül a közoktatáshoz – 1908-ban is. Pedig nagyon sokan egészen pontosan látták már akkor is: a közoktatás az igazi kulcsa a középosztályosodásnak, és azzal a társadalom felemelkedésének. Cinikus fricskája a sorsnak, hogy százhúsz évvel később ugyanazokkal a vaskalapos érvekkel harcolunk, mint annak idején.

Következő oldal »