Mit tehetünk a vitathatatlannal? – 2017. szeptember 20.

A Tanítanék Mozgalom néhány napja nyolc szomorú mondatban adott helyzetjelentést a magyar oktatásügyről. Ezúttal a Palkovics László, oktatásért felelős államtitkár szerinti „vitathatatlanul jó irányt” elemezzük (vitatjuk), melybe az oktatási kormányzat továbbra is teljes sebességgel „tolja a biciklit”. Túl minden egyeztetésen, szakmaiságon, jóérzésen.

Vitára bocsátunk néhány olyan elképzelést is, melyekről úgy gondoljuk, hogy akár már a 2018/2019-es tanévben enyhíthetnék az oktatásügyi krízist. A jelenlegi kormánytól – szokás szerint – nem remélünk sem érdemi reakciót, sem érdemi vitát. De bízunk abban, hogy az ellenzéki pártok hajlandóak lesznek foglalkozni a felmerülő szakmai kérdésekkel és az oktatásügy a 2018-as választási kampány egyik központi témája lesz.

***

A vitathatatlan azt jelenti, hogy nem érdemes, nem lehet róla vitatkozni.

Palkovics László szerint a kormány 7 évvel ezelőtt vitathatatlanul jó irányt határozott meg az oktatás átalakítására. Hogy ezzel kapcsolatban vitának helye sem lehetett, abban igaza van az államtitkárnak, hiszen azok, akik állítását komolyan szerették volna vitatni, alkalmat sem kaptak rá. A vitától még akkor is elzárkózott, s nem volt hajlandó egy asztalhoz ülni a Tanítanék Mozgalom és a Civil Közoktatási Platform vitapartnereivel, amikor egyébként éppen ugyanabban a tévéstúdióban voltak jelen. Tehát a felvetett kijelentés tényleg vitathatatlan.

Másrészt, ha az a Fidesz célja, hogy túlterhelt diákok és lestrapált, megosztott tanárok vívják meg mindennapos küzdelmeiket, hogy az egész oktatási rendszert alulfinanszírozottsággal és túlszabályozottsággal gúzsba kösse, hogy az iskolákat, az igazgatókat és a tanárokat autonómiájuktól megfossza, s mindezek következtében csak alattvalók képzésére legyen alkalmas a honi közoktatás, akkor tényleg vitathatatlanul jó az irány. El kell ismerni: ennél jobban ezt valóban nehéz lenne csinálni.

Fenn áll viszont a kérdés: ezt akarjuk-e mindannyian? Mi: szülők, nagyszülők, diákok, tanárok, állampolgárok. Nem vitatja-e a társadalom ennek a célnak a jogosságát? Természetesen, ha nem, akkor vitathatatlanul a Fidesznek kell újabb négy évig folytatnia az Orbán-Parragh-Balog-Hoffmann-Czunyi-Palkovics mű tökéletesítését. Már beláttuk, nem vitatjuk, ebben ők a legtehetségesebbek.

Érdekes módon a parlamenten kívüli és belüli ellenzék hajlandó vitatkozni oktatási elképzeléseikről. Sőt, azt tapasztaljuk, egyre jobban érdeklődik mások véleménye iránt. Szeretnék a vitás kérdéseket tisztázni, s lehetőleg minél több oldalról körüljárni a témát – hátha létezik konszenzus.

A két oldal hozzáállásának vázolása után már mindenkinek csak azt kell eldöntenie, hogy ő a vitathatatlant vagy a „konstruktívan vitassuk meg„-et részesíti-e inkább előnyben. Akinek ez sikerül, az vitathatatlanul tudni fogja, hogy mit tegyen majd 2018 tavaszán a választófülke magányában.

Mindenesetre egy új kormánynak, ha hatékonyabb, humánusabb, kevésbé szegregált és demokratikusabb működésű oktatási rendszert szeretne, már megalakulása után lehetősége van olyan döntéseket hoznia, amelyek nem a „vitathatatlan” irányba mutatnak, hanem már a 2018/2019-es tanévben érzékelhető javulást hoznak, s egyben egy hosszútávú fejlődési pálya kezdőlépései lehetnek.

• Legyen újra önálló, minden iskolatípusért felelős, szakmai vezetésű oktatási minisztérium! Lehet, hogy ezt sokan csupán gesztusértékű intézkedésnek tartják, pedig egy kormányzó erő ezzel is kinyilváníthatja, hogy mennyire tartja fontosnak az oktatás ügyét, melynek politikai érdekek felett álló nemzeti ügynek kell(ene) lennie.
• Az éppen a „rendszerben lévő gyerekek” miatt azonnal lépni kell a tanulói terhek csökkentése ügyében: felül kell vizsgálni (különösen a középfokú oktatásban, illetve mindenütt, ahol nincsenek meg hozzá a fizikai feltételek) a mindennapos testnevelést, az állami fenntartású iskolákban az önálló kötelező tanóraként szervezett erkölcs- és hittanórákat, valamint a heti maximális órakereteket. Az általános iskolásoknak ne legyen kötelező 16 óráig az iskolában lenniük. A Nemzeti Alaptanterv tananyagtartalmának és a kerettanterveknek a kötelezőségét megszüntetve is biztosítható a tanórák tartalommal való megtöltése, ugyanakkor a felszabaduló idő egy része gyakorlásra, kompetenciafejlesztésre is fordítható lenne, ami jelentősen csökkenthetné a kitűzött házi feladatok mennyiségét, akár szükségességét.
• A szakképzés szétverése olyan jól sikerült, hogy talán az fordítható rövid időn belül legnehezebben jó irányba. A közismereti tárgyak csökkentésével és a kötelezővé tett szakmai érettségivel átjárhatatlanná vált a rendszer, és nagyon korlátozott a továbbtanulás. A tantervek kidolgozatlanok, nincs elég szakmai tanár, teljes a káosz. De a most utolsó előtti tanévüket végzőknek biztosan nagy segítség lenne, ha a szakmai érettségi vizsgák kötelező jellegét eltörölnék, s így számukra is választhatóvá válna az ötödik érettségi tárgy.
• A tankötelezettség korhatárát vissza kell állítani! Ugyanakkor ki kell dolgozni, hogy a mintegy százezer, szakképzettség nélkül az oktatási rendszerből kiesett tizennyolc év alatti fiatal hogyan tehető érdekeltté tanulmányai folytatásában, legalább a középfokú végzettség megszerzésében!
• A szakmai ellenőrzés mellett megnyitott tankönyvpiacon adjunk lehetőséget az új tankönyveknek, hogy egyenlő esélyeket biztosító versenyben mérettessenek meg!
• Azonnal módosítható az oktatási költségvetés: mindenkinek vannak arra ötletei, miből is lehet növelni a büdzsét! Kimagaslóan sokat jelentene ez a különleges bánásmódot igénylő gyermekek ellátása terén, hiszen az ő intézményeikben tapasztalható szakember-, és eszközhiány, a jogszabályban garantált minimumfeltételek jogsértő elmaradása nagyrészt az elégtelen finanszírozás következményei. És ne felejtsük el, hogy a Taigetosz-törvény, amely egyelőre – a Tanítanék Mozgalom és az LMP kezdeményezésének köszönhetően –  alkotmánybírósági döntésre vár, szintén ezeknek a gyerekeknek az életét nehezítené még tovább!
• A pedagógusokat fel kell szabadítani a munka törvénykönyve által megszabottnál jóval magasabb munkaterhek és az elhibázott életpálya-modell nyűge alól, hogy ismét fő feladatukkal, a gyerekekkel foglalkozhassanak. Számukra és a pedagógiai munkát segítő dolgozókra is bérfelzárkóztatási programot kell indítani, hogy értékállóvá tett fizetésük mielőbb elérje legalább az értelmiségi jövedelmek átlagát.
• Az igazgatóknak adják vissza munkáltatói és gazdálkodói jogaikat!

Talán a szövegezésből is kiderült, hogy mi kedveljük a konstruktív vitákat. Adjuk vissza az érvek és ellenérvek ütköztetésének becsületét! Ezért ragaszkodunk hozzá, mondhatni elemi igényünk, hogy az oktatás kérdéseit széleskörű szakmai és társadalmi egyeztetések során vitassuk meg!