Békét és szabadságot az iskolákban! – tüntetés és az Oktatási minimum bemutatása (2018. január 28.)

A Kossuth téri tüntetésen a tanítanékosok által elmondott beszédek szövege és az Oktatási minimum bemutatása:

Légvédelmi sziréna és helikopterzúgás hangja alatt
érkezik a színpadra Törley Kata, Sulyok Blanka és Pilz Olivér

Blanka: Háború van vagy béke? Egyébként, ha baj van, kinek a feladata a polgárokat megvédeni?

Olivér: Gondolkodunk vagy hagyjuk magunkat manipulálni? A ne hazudj és a ne lopj parancsa mindenkire egyaránt vonatkozik?

Kata: Demokrácia és szólásszabadság van, vagy inkább nyilatkozási tilalom és megtorlás? Végre békét és szabadságot akarunk az iskolákban és az országban!

Kata szól a jelenlévőkhöz – Köszönet azoknak, akik itt vannak! A demokrácia leépülésekor egyre fontosabbá, ugyanakkor egyre nehezebbé válik az egyéni, személyes kiállás, az, hogy felelős állampolgárként, a lelkiismeretünkre hallgatva tegyünk, lépjünk, mozduljunk… Ahogy Örkény István írta a diktatúra és az önkény kiépülése kapcsán: „Van úgy, hogy az ember egyetlen kiútja a tett!”

Blanka köszönti azokat, akik online követik az eseményt – az utolsó tüntetés esetén 100.000-nél több online követő volt! Az illiberális demokráciában, melyben a kormány hihetetlen mohósággal falta fel a média jelentős részét, és elszántan építi a maga alternatív valóságát, megnőtt az értéke és jelentősége az online információáramlásnak.

OLIVÉR: Sziasztok! Régen találkoztunk így szemtől szemben! Jól vagytok? Én egy kicsit meg vagyok fázva. Ebben a vitaminhiányos időben ti biztos több narancsot pusztítottatok – hát, csak így tovább, nehogy bekapjatok egy vírust!

BLANKA: Gondoltuk, ismét kiállunk ide a térre, hogy megvitassuk, hogy mi történt a legutóbbi találkozásunk óta. Kérdezhetitek, hogy hová tűntünk, mit csináltunk az elmúlt hetekben-hónapokban, mert igen, kevésbé voltunk láthatók, mint korábban. Erre is szeretnénk választ adni majd.
De ne szaladjunk ennyire előre, előbb vegyük számba csak az elmúlt hónap eseményeit:

KATA: Karácsonyi meglepetésként kapták az iskolák a HIT-tételre felszólító utasítást. Honvédelmi Intézkedési Tervet kell írni csekély 34 oldalas minta alapján. A csatolt levél szerint valami fenyegetés fenyeget, ezért jobb félni, mint megijedni! Tudjuk, a félelemben tartás a Fidesz-kormány egyetlen kampánytémája. De nem lehetett volna kihagyni belőle az iskolákat? Nem gondolkodott el rajta valaki, hogy ilyet nem óvónénikkel és tanítókkal kellene íratni? Vagy kimaradtam valamiből és nincs itthon rendőrség, katonaság, katasztrófavédelem… Persze, ha jobban belegondolok, mindez a honvédelmi ismeretek, a hazafias testnevelés és az iskolai lőterek sorába jól illeszkedik. A Katonai Erőforrások Minisztereként is jól teljesít Balog Zoltán. Ne legyenek illúzióink, hamarosan jön a sorkatonaság is. Még egy kicsit fenyegetőbben fenyeget a fenyegetettség – és ripsz-ropsz a gyerekeink már húzhatják is magukra a zubbonyt!

BLANKA: De nem ez volt az egyetlen „ügy”. Képzeljétek volt, aki ki merte nyitni a száját. Egy tanár nyialtkozni mert a sajtónak az iskolájában történt gyerekjogsértésekről. Hát gyors körlevélben a SZC-k elrendelték, hogy szájnyitás előtt írásban jóvá kell hagyatni, hogy mi is a véleményünk. Nyilatkozni csak a fenntartó előzetes cenzúrájával szabad.
Somlóvásárhelyen pedig egy iskolájáért mindent megmozgató igazgatónőt lehetetlenítettek el szépen, diszkréten, ahogy azt szokás. Ma már nem igazgató és nem is dolgozik a volt munkahelyén. Alkotó, értelmiségi vezetők helyett a bólogató csinovnyikoké a pálya!

OLIVÉR: Tegnapelőtt pedig Palkovics László nyugtatgatta a diákokat, akik múlt héten tüntettek. (Hajrá diákok!) Szerinte nyitott kapukat döngetnek, mert készül a NAT felülvizsgálata. Ő is csak állandóan azt a nyulat húzza elő a cilinderből, mellyel másfél éve hitegetnek. Persze, az új NAT, a csodafegyver. Már másfél éve (2016 őszén) el kellett volna kezdeni a NAT kidolgozását, amihez tavaly januárra ígért nagy egyeztető fórumokat – amire még mi is meghívottak lettünk volna! Remélem emlékeztek ezekre a szövegeire? Államtitkár úr, az a nyúl, amit mutogat, nem valami virgonc, sőt, erősen szaglik!
Kedvenc miniszterünk, Balog Zoltán közben teljhatalmat kapott, egyszemélyben dönthet, hogy ki alapíthat ma iskolát Magyarországon. Előre látom a heves vitákat a miniszter és az alapítani szándékozók között: érv feszül az érvnek – úgy, ahogy velünk is szokta.
Mellesleg a független magyar bíróság nem rég kimondta, hogy az iskolák államosítása, azaz az önkormányzatok iskolaalapítási-fenntartási jogainak elvétele alkotmányellenes.
Hát, nem is tudom, nekem az sokkal szimpatikusabb, amit a következő hírben olvastam: „Újraélesztett egy utast szerda este a Nagyvárad-Bukarest repülőjáraton Florian Bodog román egészségügy-miniszter”.
Mert mit csinál Balog Zoltán? Feladja az oktatásnak az utolsó kenetet. De reméljük, az MTI is be fog róla számolni, mikor majd repül.
A havi összefoglaló végén egy személyes kérésem lenne a kormány felé a legutóbbi, nevesített törvénycsomagjával kapcsolatban. Fizika tanárként kérem, sőt követelem, hogy kerüljön be a rendelkezések közé, hogy az iskolákban a továbbiakban a diákoknak elektromosságtanból kizárólag a párhuzamos kapcsolást kelljen tanítanunk! (Ne nevess! – azt csinálod, mint a gyerekek fizikaórán. Látom, volt kitől tanulniuk:)

***

Itt következett Pőcze Lászlóné édesanya, aki a diákok túlterheltségéről, és a családi helyzetüktől függő esélyeikről beszélt.

***

Kata felolvassa Vekerdy Tamás üzenetét:

“Csak szabad tanárok, csak szabad emberek nevelhetnek szabaddá váló gyerekeket. Mi a szabadság? Belső vezérlés.
” Az én vezérem bensőmből vezérel! / Emberek, nem vadak – / elmék vagyunk! Szívünk míg vágyat érlel / nem kartoték-adat” – mondja József Attila.
A szabadság paradigmája azt mondja a gyereknek: Legyél, aki vagy! Én nem tudom, hogy ki vagy, te se tudod, de együtt figyelünk a finom rezdülésekre, és én a te utadon foglak téged segíteni.
A diktatúra paradigmája azt mondja: Legyél, akivé én akarlak tenni.
Ez a kínok, szenvedések, megtöretések és megalázások paradigmája. A kudarcé és az agresszióé – vagy, ami még rosszabb: az önpusztító depresszióé. (És persze, ami reményt kelt: az örök lázadásé!)
Az individualista demokráciák minden meleg- és hideg világháborút megnyertek a rettenetes huszadik században! Népmesei módon győzött a jó! Mert az individuum ki- és felszabadítása óriási erő!
Kezdetben mindig gyengének tűnnek, örök válságokkal küzdenek – mert minden probléma a felszínen van. Kezdetben a diktatúrák erősek. A centralizált autoriter rendszerek. Hitler elfoglalja úgyszólván egész Európát (Anglia és a semlegesek kivételével), Sztálin elfoglalja a világ egyötödét…
De hol vannak ma már?
Mit is mond Shelley? Késhet a Tavasz, ha már itt a Tél?”

***

Majd Balla István komáromi tanár és Nagy Blanka diák mondanak beszédeket a szólásszabadságról, a szabadság- és diákjogokról.

***

Ezután szakszervezeti vezetők lépnek színpadra: Galló Istvánné a Pedagógusok Szakszervezetétől, Mendrey László a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetétől és Pálfia Zsolt a Felsőoktatásban Dolgozók Szakszervezetétől.

***

BLANKA: És most, a program utolsó negyedében válaszolunk arra, hogy miért és hová is tűntünk el egy pár hónapra. Pilz Olivér, a Tanítanék Mozgalom képviselője, és Máté András, az Oktatói Hálózat képviselője ismerteti Veletek, hogy milyen munkával teltek az elmúlt hónapok.

OLIVÉR: Már a nyár elejétől kezdve több párt is megkérdezett minket az oktatási rendszerrel kapcsolatos elképzeléseinkről. Az általunk – és más civil szervezetek által – vázolt elképzelések visszaköszönnek a pártok azóta már megjelent oktatási programjaiban. Kicsit meg is lepődtünk: léteznek olyan pártok, melyek hajlandóak másokat is meghallgatni?! Akkor kezdtünk azon gondolkodni, hogy milyen jó lenne, ha elkészülne a pártok közös oktatási minimuma. De mi is ez? Az oktatási minimum egy közösen kidolgozott koncepció, melyben a résztvevők megállapodnak az alapelvekről és a legfontosabb teendőkről. Így lehetővé válik, hogy az oktatás szervezése stabil és kiszámítható legyen, és ne váljon a politikai csatározások játékszerévé.
Hát ezért is vagyunk mi most itt a téren. Örömmel jelentem be, hogy elkészült az Oktatási minimum!
Az őszi szünetben döntöttük el, hogy, ha már eddig más nem tette meg, akkor mi fogjuk ezzel civil kezdeményezésként megkeresni a pártokat. Az összes parlamenti és parlamenten kívüli jelentősebb pártot meghívtuk. Kitaláljátok, ugye, kik nem válaszoltak egyáltalán????
Azóta heti rendszerességgel ezt gyúrtuk, ill. gyúrták az oktatáspolitikusok, míg e hét szerdán a végére nem jutottunk.
Olyan közös alapot képzeltünk el, mely a kisgyermekkori neveléstől a diploma megszerzéséig, sőt, a felnőttképzésig mutat kilábalási lehetőséget a jelenlegi nyakig érőőőő….… slamasztikából. A felsőoktatási rész elkészültéhez társat kerestünk. Ezért áll most itt mellettem Máté András, az ELTE BTK tanszékvezető docense, a „tettestárs”, az Oktatói Hálózat képviselője (tapsoljuk meg!).
De, mielőtt átadnám neki a szót, szeretném röviden elmondani, hogy milyen közoktatást vizionál a pártok közös minimuma:

• Kiindulópontja, hogy a gyerekek érezzék jól magukat az iskolában.
• Az oktatás személyközpontú, mindenki számára biztosítja a feltételeket személyisége és képességei lehető legteljesebb kibontakoztatásához.
• Esélyteremtő, az egyenlő bánásmód alapelvét érvényesíti. Diszkrimináció– és szegregációmentes.
• Mérsékli a kötelező tanulói óraszámokat és radikálisan csökkenti a kötelező tananyag mennyiségét. A lexikális tudásról a kompetenciák fejlesztésére helyezi a hangsúlyt. A diákokat modern, egyénre szóló pedagógiai módszerekkel, életszerű, hasznos tudástartalmakkal ismerteti meg.
• A felnövekvő nemzedékek tagjait képessé akarja tenni a kritikus gondolkodásra.
• Nem eltagadja, hanem segíti a különleges bánásmódot igénylő gyermekeket és családjukat.
• Intézményei szakmailag és szervezetileg önállóak. A szabad tankönyv- és módszerválasztás a pedagógiai szabadság alapvető része. Működése demokratikus.
• Átjárható, a gyerekek válthatnak iskolát, és bármilyen irányban továbbtanulhatnak. Nem terelik zsákutcába őket.
• Csökkenti a pedagógusok jelenlegi munka- és óraterhelését, adminisztratív terheit. Anyagi megbecsülést és munkájukban szabadságot garantál.
• A stabil és kiszámítható finanszírozás érdekében az oktatásra fordított összköltségek fokozatosan elérik a GDP 6%-át.
• Mindezek eléréséhez új közoktatási és szakképzési törvény elfogadását rögzíti.
• Végül a több tízoldalas dokumentumból kiemelném még, hogy a döntéshozatali eljárás minden szintjén széleskörű szakmai-, érdekképviseleti- és társadalmi egyeztetési eljárást ír elő. Tahát az állampolgárok és a szakma bevonásával születhetnek csak meg a fontos döntések.

MÁTÉ ANDRÁS: Kedves Barátaim, ha most nekem arról kellene beszélnem, hogy mi van a magyar felsőoktatásban, nem is igen beszélnék. Csak kihangosítanám a csendet. A csendet, amely az összezsugorított, autonómiája legnagyobb részétől megfosztott, elégtelen anyagi feltételekkel küszködő felsőoktatásban uralkodik, ahol mindenki tudja már, hogy még mindig a csendes, engedelmes jó fiúk és jó kislányok járnak a legjobban.

De szerencsére ma arról beszélhetek, hogy mi lehet – hogy van egy sok párt által elfogadott minimálprogram, aminek a megvalósítása egy másféle felsőoktatást tenne lehetővé. Olyat, amely bezárkózás és saját anyagból, saját piacra termelés helyett Európára nyitott és az európai egyetemek alapértékeit valósítja meg: az akadémiai szabadságot, az állammal szembeni függetlenséget, az oktatás és kutatás egységét és a humanizmust. Olyat, amelyben nem évről-évre kevesebben, hanem évről-évre többen szereznek korszerű képzettséget és műveltséget. Olyat, amely nem erőltet és gyorsan elavuló tárgyi tudást kér számon, hanem az önálló gondolkozást, tájékozódást, az új dolgok megértésére és megtanulására való nyitottságot fejleszti. Olyat, amely nem kirekeszti, esélytelen helyzetbe szorítja a gyengébb szociális-kulturális háttérrel érkezőket, hanem segíti őket, megnyitja előttük a fejlődés, az előrelépés lehetőségét. Olyat, amely az ország leendő vezetőinek képzését nem a jelenlegi elit szűk köreire szorítja le. Olyat, amelyben semelyik intézmény nem élvez monopóliumokat, pénzügyi kivételezést, hanem mindenkinek egyenlő mérce szerint, sikerességének, eredményességének mértékében jár a támogatás. Olyat, amelyben a szabadság nem akkor érvényesül csak, ha az előadóteremben becsukjuk magunk mögött az ajtót, hanem az intézmények egészének légkörét áthatja. Ahol ennek következtében otthon van az újítás, a merész próbálkozás szelleme. Ahol a felelősség nem a parancsoknak, agyafúrt és rosszhiszeműen kialakított, agyonbonyolított szabályoknak való megfelelésben áll és a jólét kulcsa nem az ezek kijátszásában mutatott ügyesség, hanem ahol azért vagy felelős, hogy a kapott és meglevő forrásokkal – és ne csak az anyagi forrásokra gondoljatok, hanem még inkább a szellemi erőkre és elődeink tudásörökségére is – hogyan gazdálkodsz, mit tudsz elérni velük. Olyat, amelyet Európa és a világ egyetemi, tudományos közössége partnernek tekint, ahonnan nem csak elvándorol szinte mindenki, akit valamennyire is megbecsül a világ és személyes körülményeinél fogva megteheti, hanem képes megtartani és magához is vonzani kiváló oktatókat, kutatókat, diákokat. Olyat, ahol nem kénytelen a diákok jelentős része a megélhetési kényszerből végzett munkát sokszor a tanulás elé is helyezni. Olyat, ahol az intézmények maguk döntenek tevékenységük legfontosabb kérdéseiről, és ezek a döntések belső demokrácián alapulnak. Ott, ahol a hatalom, az állami fenntartó nem törekszik állandóan az intézmények maga alá gyűrésére, hanem a reá tartozó döntéseket egy partneri viszony kereteibe illeszti.

Éljen a szabad és békés oktatás, éljen a jövő tudásalapú, nyitott, kulturált magyar társadalma, éljen Magyarország!

***

Kata köszönetet mond a kidolgozási folyamat résztvevőinek, akik ezalatt egy molinó mögé – melyen az Oktatási minimumban rögzített legfőbb értékek szerepelnek – felsorakoznak a színpadon:

KATA: Én végigültem a minimum-tárgyalásokat, részt vettem a három hónapos munkafolyamat minden egyes ülésén. Valódi béke és valódi szabadság ígéretét hordozta ez az egyeztetés-sorozat, amelynek az eredménye egy, a Tanítanék és az OHA számára is teljességgel vállalható, erős, progresszív dokumentum, közös alap. Valahogy úgy működtünk ez alatt a munkafolyamat alatt, mintha egy normális ország normális állampolgárai lennénk: vita, konszenzus-keresés, gondolkodás, kompromisszumkészség, belátás, kölcsönös tisztelet és rengeteg, sok-sok közös munka.
Így kell ezt, így kéne! Köszönet jár érte minden résztvevőnek!
Köszönöm Kincses Gyulának, aki tető alá hozta az egészségügyi minimumot, mintát adott nekünk, és tapasztalatait megosztotta velünk az elindulásnál.
Köszönöm a résztvevő pártok oktatáspolitikusainak és szakértőinek, akik hétről hétre leültek velünk és egymással: Ambrus Gyöngyinek, Arató Gergelynek, Bardócz-Tódor Andrásnak, Bősz Anettnek, Dukán András Ferencnek, Erőss Gábornak, Farkas Szilvia Angélának, Hubay Katának, Kunhalmi Ágnesnek, Szabó Szabolcsnak.
Köszönöm az Oktatói Hálózat fantasztikus csapatának: Bajomi Ivánnak, Heller Marinak, Máté Andrásnak és Pásztor Erzsinek, akik nemcsak a felsőoktatási rész alapszövegének kidolgozását vállalták, hanem elképesztő energiát és tudást fektettek a teljes anyag szövegének gondozásába, szerkesztésébe!
És köszönöm a Tanítanék részéről Diószegi-Horváth Nórának, aki Pásztor Erzsivel közösen tartotta kézben, moderálta az üléseket, Lukács Andrásnak a rengeteg szervezésért és Pilz Olivérnek, aki az elmúlt időszak összes civil közoktatási anyagát, köztük kiemelten a CKP Kockás Könyvét összefésülve megalkotta a közoktatásról szóló rész kiindulási szövegét, és Zubek Adriennek, aki a Közös Ország Mozgalom tapasztalatait osztotta meg velünk a munka során.
Így kell ezt, igen, így kéne! Együtt, egymást nem hátba döfve, hanem meghallgatva és inspirálva!
Rengeteg energia kell hozzá, rengeteg szorgalom, rengeteg munka!
Én, választóként, ezt várnám el a mindenkori kormánytól.
A jelenlegi kormány viszont nem így működik. Minden tapasztalatunk azt mutatja, hogy nem azt teszik, amire megbízást kaptak.
Talán azzal bíztuk meg őket, hogy szétverjék az egészségügyet és az oktatást?
Talán azzal bíztuk meg őket, hogy gyűlöletet keltsenek, és félelmet hatalmuk megszilárdítása érdekében, a legalapvetőbb emberi értéket, a szolidaritást lábbal taposva?
Talán azzal bíztuk meg őket, hogy ellehetetlenítsék, megbélyegezzék azokat a civil szervezeteket, akik nagyrészt az állam feladatait vállalják magukra?
Azzal bíztuk meg őket, hogy családtagjaik és strómanjaik segítségével elképesztő vagyonokat halmozzanak fel, miközben több tízezer olyan gyerek van Magyarországon, akinek nem az iskola milyensége okozza a legfőbb problémát, hanem az, hogy éhes?
Azzal bíztuk meg őket, hogy szakmai és társadalmi csoportok sokaságát alázzák meg pökhendi, dölyfös és ostoba megszólalásaikkal?
Sorolhatnám még, és igazatok van: nem ezzel bíztuk meg őket.

OLIVÉR: Alig valamivel több, mint 2 hónap múlva választások lesznek.
Választanunk kell! Mert a szavazatunk leadása nem csak lehetőség, hanem kötelesség is. Kötelesség, mert a gyerekeinkről, az ő és az ország jövőjéről kell döntenünk. Mi itt most csak az oktatásról beszélünk (de nem árt végiggondolnotok a többi szektor helyzetét sem).
És miért pont az oktatásban érdekeltek a leggyakrabban hangoskodók? Mert ez az az ágazat, mely mindenkit érint: gyerekeket, iskolai dolgozókat, szülőket, nagyszülőket, mindenkit, mert az oktatás a jövő gazdaságának, az életminőségnek, a társadalmi felemelkedésnek, az esélyteremtésnek, az ország jelenének és jövőjének záloga! Az oktatás, sokszor mondtuk: pártpolitika felett álló, nemzeti ügy kell, hogy legyen!

KATA: Kedves szülők! Most magam is szülőként, szülőtársként szólok hozzátok: anyák, apák, nagymamák és nagypapák! Akarjuk-e, hogy gyerekeink valódi gyerekkor nélkül, a napi robottól fásultan, szabadidő nélkül éljék le fiatalságukat? Akarjuk-e, hogy ők is a kormány által mesterségesen szított félelemben éljenek? Van alternatíva, most mutattuk fel, hogy lehetséges. Ha magunkért esetleg nem is mennénk el április 8-án, akkor legalább ő értük vajon nem kötelességünk venni erre a fáradtságot?

BLANKA: Választókorú tanítványaink! Ti már olyan idősek vagytok, hogy döntéseket kell hoznotok nem csak saját magatokért, hanem fiatalabb társaitokért is. Többségetek az elmúlt 12 évben robotolt az iskolapadban. Ahelyett, hogy megismerhettétek volna, hogy a tudás megszerzése öröm is lehet, különösen, ha az az életben hasznosítható tudás. Akarjátok-e, hogy fiatalabb testvéreiteknek, iskolatársaitoknak is csak ennyi jusson? Nem jár-e nektek is annyi, mint más, európai társatoknak? Sokatok már most eldöntötte, hogy nem itthon képzeli el a jövőjét. Pedig az országnak szüksége van rátok. Most itt van a lehetőség, hogy tegyetek róla, hogy Magyarország olyan hely legyen, ahol szívesen maradtok.

OLIVÉR: Kollégák: óvodapedagógusok, tanítók, tanárok és segítőink! Látjuk, hogy az oktatási rendszer, melyben mindennapjainkat küszködjük, hová süllyedt. Energiáinkat felesleges dolgokkal, szándékosan kötik le, ahelyett, hogy megadnák a szükséges kereteket ahhoz, amire felesküdtünk: ahogy egy valamikori igazgatóm mondta: „a tanítás szentségére”, a gyerekekkel való törődésre. Egy rendszer gondolat nélküli kiszolgálói vagyunk, vagy alkotó értelmiséginek tartjuk magunkat? Ha újra örömöt akarunk lelni a munkánkban, mert tudjuk, hogy amit teszünk, annak tényleg van értelme, akkor nekünk is le kell tennünk a voksunkat!

BLANKA: Kizárólag rajtunk múlik, hogy Magyarország végleg a szamárpadban marad, vagy végre elkezdi a felzárkózást akár csak a szomszédaihoz, hogy ne fogalmazzunk meg rögtön túl távoli célokat.
Mint látjátok, van választási lehetőség. Vannak pártok, melyek nyitottak a problémák megtárgyalására, sőt igénylik, hogy olyan nemzeti ügyekben, mint az oktatás, szakmai és társadalmi konszenzuson alapuljanak a döntések.
Legyen béke és szabadság az oktatásban! Legyen béke és szabadság az országban!

Olivér: Szabad oktatás!

Kata: Szabad ország!

Blanka: Szabad választani!

***

Sajtóbeszámoló az eseményről:
https://168.hu/itthon/beket-es-szabadsagot-kovetelnek-az-iskolak-szamara-144358

***

Rövid videóösszefoglaló:

***

A teljes eseményről készült felvétel:

***