A Tanítanék Mozgalom hírfelülete
szeptember 17. - október 9. Országos Pályaorientációs Mérés 8. osztályban
A Tanítanék Mozgalom hírfelülete
szeptember 17. - október 9. Országos Pályaorientációs Mérés 8. osztályban
írta: Nagy Gábor (adat-szabadságharcos:)
Első pillantásra e két történetnek semmi köze nincs egymáshoz, valójában azonban közös nevező köti őket össze: a demokratikus jogállam egyik alapelve, az információszabadság.
2009-ben éppen Tromsø adott otthont annak az egyezménynek, amely az Európa Tanács tagállamai számára rögzítette a közérdekű adatokhoz való hozzáférés jogát. Magyarország az elsők között ratifikálta az egyezményt, és az Országgyűlés mind az egyezményt kihirdető törvényt, mind a sürgősségi eljárást ellenszavazat nélkül fogadta el.[2]
Az egyezmény lényege:
Ez a jog nemcsak a magyar Alaptörvényben jelenik meg,[3] hanem részleteiben a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló – közismerten „Infotörvényként” emlegetett – jogszabályban is.[4]
Bár az információszabadság elsőre talán kevésbé tűnik jelentősnek, mint az élethez, az emberi méltósághoz, a véleménynyilvánításhoz vagy a vallásszabadsághoz való jog, a demokratikus működés szempontjából mégis kulcsfontosságú. Az információs társadalom korában talán ez az egyik leglényegesebb politikai jogunk.
De mit is jelent mindez a gyakorlatban?
Egy korábbi írásomban az oktatási kiadások átláthatóságát vizsgálva hangsúlyoztam: valódi, rendszerszintű változás csak akkor érhető el, ha a polgárok világos, ellenőrizhető és értelmezhető adatokhoz jutnak. Ennek alapfeltétele ezeknek az adatoknak a megismerési joga.
Az Alaptörvény a személyes adatok védelme, az Emberi Jogok Európai Egyezménye pedig a véleménynyilvánítás szabadsága keretében biztosítja a közérdekű adatok megismerésének és terjesztésének lehetőségét. A Tromsø-i egyezmény erősíti ezt az alapelvet: előírja, hogy
Ha közérdekű adatokat megismer egy polgár, az nem azért van, mert a hatalom szíveskedett számára megismerhetővé tenni, hanem azért, mert az alapjogok, az Alaptörvény és nemzetközi egyezmények értelmében a közérdekű adat ab ovo nyilvános, illetve nyilvánosságra hozható.
Ez a korszerű, állampolgárbarát szemlélet a magyar jogrendszerben is megjelenik. Bárki, bármilyen formában fordulhat közérdekű adatot kezelő szervhez – minisztériumhoz, önkormányzathoz vagy más közfeladatot ellátó intézményhez –, és az így megszerzett információt nyilvánosságra is hozhatja. Az adatigénylésekre az adatot kezelőknek kötelező válaszolniuk, ha nem válaszolnak, bírósághoz vagy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz lehet fordulni. Ez a szabadság amilyen egyszerű, annyira nem lebecsülendő – így ismerhető meg a kínai hitelszerződés,[5] melyik médiának mennyit fizetett a Miniszterelnöki Kabinetiroda,[6] hány tanár távozott az iskolákból.[7]
Ha tehát valóban tudni szeretnénk, hány pedagógus hiányzik az iskolákból, vagy hogy maradnak-e ellátatlan tanórák, az információszabadság jogának gyakorlása az egyik leghatékonyabb eszköz.
Minden polgárt arra bátorítok, hogy éljen e lehetőséggel: kérjen adatot minisztériumoktól, önkormányzatoktól, közfeladatot ellátó szervezetektől. Kérdezzen arról, ami csak eszébe jut és fontos: hány nyilvános vécé van a városban, mennyibe kerül a stadion világítása, hány autót bérel a minisztérium etc.
Végül egy jótanács: Mielőtt belevágunk az adatkérésbe érdemes átolvasni a TASZ[8] és az Átlátszó[9] tájékoztató anyagait, valamint az Átlátszó által üzemeltetett KiMitTud.hu adatigénylő platformot, ahol több ezer adatigénylés között böngészhetünk. Ezek segítségével magunk is könnyen adatigénylők, szabadságjoggyakorlók lehetünk.
Legyél te is adat-szabadságharcos!
[1] https://www.facebook.com/dr.mellar.tamas/posts/pfbid024Tr3TKLCJbA8jpFw4azVuoEJFUT4ZVafycp9SpFwnZZRFLJFMwf6sb8cCh29zAkl
[2] 2009. évi CXXXI. törvény az Európa Tanács közérdekű adatot tartalmazó iratokhoz való hozzáférésről szóló Egyezményének kihirdetéséről https://njt.hu/jogszabaly/2009-131-00-00
[3] Alaptörvény IV. cikk (3) bekezdés
[4] 2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról https://njt.hu/jogszabaly/2011-112-00-00
[5] https://hang.hu/gazdasag/fovarosi-torvenyszek-kozerdeku-adat-a-kormany-kinai-hitelszerzodese-180599
[6] https://nepszava.hu/3283732_kuria-per-miniszterelnoki-kabinetiroda-rogan-antal-125-milliard-forint
[7] https://atlatszo.hu/oktatas/2023/12/01/a-pedagogusok-ot-szazaleka-osszesen-4314-tanar-mondott-fel-iden-az-allami-iskolakban/
[8] https://tasz.hu/tudastar/kozerdeku-adatigenyles/
[9] https://atlatszo.hu/kozadat/2024/10/30/mutatjuk-mik-azok-a-kozerdeku-adatok-es-hogyan-tudod-kikerni-oket/
A Tanítanék Mozgalom hírfelülete