Diákjogok üres kagylóhéjban – a diákönkormányzatok rövid története

írta: Nagy Gábor

Jelen tanulmány célja, hogy áttekintse az elmúlt 35 év diákönkormányzati szabályozásának főbb állomásait, megmutatva a diákjogok és a diák-érdekképviselet felemelkedésének, majd fokozatos háttérbe szorulásának történetét. Ezen keresztül képet kaphatunk arról is, hogyan változott a köznevelési intézményekben a diákok részvételi lehetőségeinek helye és jelentősége a magyar oktatási rendszerben.

A diákönkormányzatok története Magyarországon szorosan összefonódik a rendszerváltást követő demokratikus intézményépítéssel.

Löketet adott a szabályozásnak a Gyermekjogi Egyezmény és a nemzetközi gyermekjogi mozgalom felívelése.

Az iskolák falain belül a diákok számára is megnyílt a lehetőség, hogy ne pusztán alanyai, hanem alakítói is legyenek saját közösségi életüknek, jogaik gyakorlásának. A diákönkormányzatok jogkörei – kezdetben jelentős önállóságot biztosítva – alkalmasak voltak arra, hogy a tanulói közösségek valódi érdekérvényesítő fórumává válhattak (volna). Az eltelt több mint három évtized alatt azonban a diákönkormányzati jogok és lehetőségek folyamatos átalakuláson mentek keresztül. A kezdeti optimizmust és széles jogosultságokat fokozatos szűkítések, majd a valódi beleszólás lehetőségének visszavágása követte. Ma, 2025-ben a diákönkormányzatok formailag továbbra is léteznek, ám a valós érdekérvényesítő képességük jelentősen megcsappant, – ugyan nem lebecsülendő, de célját részben tévesztett – programszervező, sok esetben erősen felnőttek által kontrollált szakkörré alakultak. Persze méltatlan nem megemlíteni, hogy számos helyen sikeresen működnek diákönkormányzatok, ami részben a befogadó pedagógusoknak, részben a már meglévő érdekérvényesítési tapasztalatnak köszönhető (így ez legtöbbször nagyvárosi gimnáziumokban alakul ki). A diákönkormányzatok érdekképviseleti tevékenységének tragédiája, hogy ott működnek sikeresen, inkluzívan és aktívan, ahol valójában nincs szükség rájuk, mert a “felnőttek” habitusa, munkamódszerei (pedagógus, szülő, fenntartó) eleve nem ad okot arra, hogy érdekérvényesítésre legyen szükség – a diákok érdekeit hivatalból figyelembe veszik.

Az Országgyűlés 1993. július 12-én fogadta el a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvényt, melyben egy egész alcím szólt a diákönkormányzatok megalkotásáról, jogköreiről. A törvényhez fűzött indokolás szerint

Diákönkormányzatot tanulók, tanulóközösségek, diákkörök hozhattak létre érdekeik képviseletére. Nincs ez másképpen 2025-ben sem a köznevelési törvényben. Okkal gondolhatnánk azt, hogy a köznevelési intézményekben működő diákönkormányzat intézménye kormányokon átívelve, szem előtt tartva a rendszerváltozás demokratikus nevelési vívmányait, változatlan formában, illetve a demokratikus intézmények fejlődését lekövetve, egyre jelentőségteljesebb szerepet tölt be az intézmények működésében. Ám a megegyező keretek egyre kiüresedő belsőt takarnak.

A diákönkormányzatok jogai két nagy csoportra különíthetőek el: belső és külső jogokra. A belső jogok körébe tartoznak azok a döntési jogosultságok, amelyek alapvetően és lényegében csak a diákönkormányzatok és szervezeti egységei jogait, működését érintik. A külső jogok olyanok, amelyek külső szereplő (nevelőtestület, iskolaszék, fenntartó) jogait is érintik, azzal átfedésben állnak, valamilyen együttműködés indokolt.

1993-ban a belső jogok körébe tartozott a diákönkormányzat létrehozása (amely valójában a tanulók, tanulóközösségek, diákkörök joga), saját működésről, biztosított anyagi eszközök felhasználásáról, hatáskörök gyakorlásáról, egy tanítás nélküli munkanap programjáról, diákújság-rádió szerkesztőbizottságának megbízásáról szóló döntések. E jogok a nevelőtestület véleményének kikérésével voltak gyakorolhatók. A DÖK szervezeti és működési szabályzatát a tanulóközösség joga elfogadni, de a nevelőtestület jóváhagyása szükséges, amely jóváhagyás csak a jogszabályokkal és iskolai szabályokkal való ellentét esetén tagadható meg. A DÖK joga, hogy a diákokat érintő kérdésekben véleményt nyilvánítson, javaslattal éljen, továbbá hogy az iskola helyiségeit, berendezéseit térítésmentesen használhatja.

Nem törvényi, hanem rendeleti szinten¹ szabályozták részleteiben a diákönkormányzatok szerepét. Itt meghatározta a jogalkotó azokat az iskolai döntéseket, amelyeknél kötelezően ki kellett kérni a diákönkormányzat véleményét:

• tanulók nagyobb közösségét érintő kérdések meghozatalánál,
• tanulók helyzetét elemző, értékelő beszámolók elkészítéséhez, elfogadásához,
• tanulói pályázatok, versenyek meghirdetéséhez,
• iskolai sportkör működési rendjének megállapításához,
• napközis és tanulószobai foglalkozásokra felvétel iránti kérelem elbírálási elvek meghatározásához,
• tanórán kívüli tevékenység formái meghatározásához,
• könyvtár, sportlétesítmények működési rendjének kialakításához.

A rendelet intézményesítette az ún. diákközgyűlést, amelynek célja a tanulói jogok helyzetének megismerése az intézményben.

1996-ban egy rendkívüli nyári ülésszakban az Országgyűlés Alkotmányügyi Bizottsága “koherenciazavar feloldása” címszóval számos ponton terjesztett elő módosító javaslatot a közoktatási törvényt illetően, de a diákönkormányzati jogokban érdemi változást nem hozott, illetve kis, szimbolikus jogkörbővítést tartalmazott: innentől a diákönkormányzatok nemcsak “diákokat érintő kérdésekre vonatkozóan” nyilváníthattak véleményt, hanem bármely kérdésben az intézmény működésével és tanulókkal kapcsolatban. Ezzel a módosítással közelebb került a jogszabály a Gyermekjogi Egyezmény 12. cikkéhez,² amely nem a “gyermeket érintő”, hanem a “gyermeket érdeklő” kérdésekre terjeszti ki a véleménynyilvánítás jogát.

A tanulói és diákközösségi jogok ismeretének hiányával indokolta a jogalkotó, hogy egy ilyen eseményt kötelező legyen megtartani: “A közoktatásról szóló törvény számos tanulói jogot biztosít. E jogok egy része a tanulók közösségeihez, diákönkormányzatokhoz kötődik, míg más része a tanulót, mint egyént illeti meg. Az elmúlt évek gyakorlata bebizonyította, hogy e jogok nem kellően ismertek sem a pedagógusok, sem a tanulók részéről. Indokolt ezért, hogy évente legalább egy alkalommal valamennyi érintett közösen áttekintse, mi is a helyzet ezen a területen a kollégiumban, illetve az iskolában.”

A diákönkormányzati, diák-érdekképviseleti jogokra vonatkozó szabályok lényegében egészen 2012-ig nem változtak.

2012. szeptember 1-jén hatályba lépett a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, amely hatályon kívül helyezte a közoktatási törvény diákönkormányzatokra vonatkozó rendelkezéseit. Az új törvény merőben más megközelítést alkalmazott, amelyet legjobban a törvényjavaslat miniszteri indokolása fejez ki:

Ez a fent nevezett négy fő témában érintette a diákokat a legjelentősebben: az iskolai szervezeti és működési szabályzat, házirend (azaz az iskolai élet két fő szabályozója), illetve a szociális juttatások elosztási elveinek meghatározása előtt és az ifjúságpolitikai célokra biztosított pénzeszközök felhasználásakor.

Emellett akár mondhatnánk, hogy eltörpülnek apró változtatások: a tanulók közös tevékenységük megszervezése helyett, csak “nevelés-oktatással összefüggő” közös tevékenységük megszervezésére hozhatnak létre diákköröket.³ Eltűnt ez a mondat is: “A diákönkormányzat tevékenysége a tanulókat érintő valamennyi kérdésre kiterjed.”⁴ Az egyetértési jog eltörlése mellett előbbiek csupán hangsúlyeltoltódást jeleznek.

A véleményezési jog egyik legfőbb ereje, hogy a “véleményt beszerzőre” pozitív kötelezettséget ró: a véleményt be kell szerezni, ennek elmulasztása jogszabálysértő magatartás.

2014-től nem kell kikérni a DÖK véleményét a hit- és vallásoktatás idejének és helyének meghatározásához;⁵ 2019 óta az igazgatói megbízáshoz nem kell DÖK véleményt még csak kérni sem, amelynek „indokolása”: ”véleményezési jogok törlésére kerül sor”.⁶ Minden abba az irányba mutat, hogy a diákönkormányzatok egyetértési – azaz valós beleszólási – joga elveszendőben van, kötelező véleménykikérés intézménye jelentős kérdésekben szűkül.

Nem szabad eltagadni, hogy néhol bővült a véleményezési jog, a 2019-es módosítás az iskolai ételek minőségét delegálta a DÖK véleménykörébe,⁷ amely témájában beszédes, hasonlóan az egyetértési jog utolsó maradványával: élelmiszer-árusító üzlet nyitvatartási rendjének és az áruautomata működtetési időszakának meghatározásához az igazgató beszerzi a diákönkormányzat egyetértését.⁸

Ez a két állítás persze nem mai, hanem többezer éves paternalista reflexekből, többszáz éves poroszos oktatási modellből következik, ezért mondhatnánk, nincs itt semmi látnivaló, business as usual.

Mégis, a huszadik század végén rövid időre úgy tűnt, hogy ez a több évszázados szemlélet megkérdőjeleződhet. A diákjogok szempontjából a rendszerváltás utántól 2012-ig tartó időszak kegyelmi időszak volt, ekkor a diák-érdekképviseletnek hatalmas lehetősége volt, hogy beleszóljon az iskola mindennapjait alapvetően meghatározó szabályok kialakításába, az iskolai élet szervezésébe. Ez a korszak a diákönkormányzatok tényleges önállóságának, érdekérvényesítő képességének csúcspontját jelenthette. Azóta viszont folyamatos leépülés figyelhető meg, amelynek során a diákok szerepe a saját iskolai környezetük alakításában szimbolikussá zsugorodott, és mindinkább formálissá vált.

1 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet
2 Gyermekjogi Egyezmény 12. cikk 1. Az Egyezményben részes államok az ítélőképessége birtokában lévő gyermek számára biztosítják azt a jogot, hogy minden őt érdeklő kérdésben szabadon kinyilváníthassa véleményét, a gyermek véleményét, figyelemmel korára és érettségi fokára, kellően tekintetbe kell venni.
3 Megjegyzendő, hogy a 2012-es törvénybe bekerült: “demokrácia, közéleti felelősségre nevelés érdekében”. A cél remek, a megvalósítás várat magára.
4 A 20/2012. EMMI rendeletbe, alacsonyabb szintre bekerült: “A diákönkormányzat véleményt nyilváníthat, javaslattal élhet a nevelési-oktatási intézmény működésével és a tanulókkal kapcsolatos valamennyi kérdésben.”
5 Hatályon kívül helyezte a 45/2014. (X. 27.) EMMI rendelet 55. § a) pont a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 3. § (8) bekezdését.
6 Erről egy korábbi cikkben találhatók további részletek: A diákok nem felejtenek
7 20/2019. (VIII. 30.) EMMI rendelet 10. § (2) bekezdés
8 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 130. § (5) bekezdés