És meg se kérdezték – A 2025-ös magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi, egy korábban szakképzésben dolgozó tanár szemével

írta: Papp Éva magyartanár, meseterapeuta

Az újfajta – 2024 utáni – érettségiről már sokan sokfélét írtak. És sok félelem előzte meg a bevezetését – én magam is így éreztem.

A korábbi vizsgalap – a 2024-ig érvényben lévő – viszonylag jól bevált. Voltak olyan feladatok, amelyek az élet praktikumában valódi segítséget jelentettek, a gyakorlati szövegalkotás mindenképpen ilyen volt. Szerintem még jól is szűrt, a szakképzésben tanuló diákoknak is viszonylag jó eredményt lehetett elérniük, és a gimnáziumi tanulóknak is volt lehetőségük büszkén megmutatni, hogy olvasottak, műveltek.

A 2024 utáni érettségi bevezetését – ahogy a korábbi esetekben is – egy mintafeladatsor kiadása előzte meg, segítvén ezzel a felkészítő tanárok munkáját. Ez a feladatsor döbbentettek meg minket, hogy nagyon más lesz az „új világ” – kvázi a gimnáziumok ellehetetlenítésének előjelét láttuk benne. Nehéznek tűnt és igazságtalannak. Olyan mértékű tárgyi tudást kértek benne számon, ami az emelt szintű érettségihez közelített (időnként: sőt!). A szövegértés csak nevében emlékeztetett a korábbira, igazából egy kemény grammatikai tudást, nyelvi készséget mérő feladatsor volt, forrásként egy közepesen nehéz szöveget felhasználva. A gyakorlati szövegalkotás eltűnt, helyére egy irodalmi/irodalomelméleti (memoriterek, verstan, stílusok, műfajok stb. sajátosságait számonkérő) feladatlap került. További kérdés: műértelmező szövegalkotás – a szakképzésben tanulók számára másfajta kihívást jelent, mint a gimiseknek, másfajta hozzáállást feltételez. A heti 40+ óra mellett, az év közbeni szakmai vizsgák, rengeteg szakmai óra mellett gyakran nincs igény a szabatos fogalmazás elsajátításához szükséges olvasásra. Ez meghatározza a műértelmező feladatokhoz való hozzáállást is. A lényeg: a biztos pontokat az érettségi első részéből szokták összeszedni.

Erre próbáltuk meg felkészíteni, trenírozni a tanulókat – teljesen lehetetlen vállalkozásnak tűnt, hogy öt egymást követő szakmai óra után képesek legyenek egy random módon kiválasztott memoriter találomra kihagyott szavait feleleveníteni, definiálni a szonett fogalmát, jellemezni a reneszánsz korszakot, felismerni a hexametert… Elkeserítő és reménytelen volt. És ha a tanárok ezt érezték, mit éreztek a diákok, mit érezhettek a szülők? A pedagógusokról alkotott vélemény eddig is nagyon elutasító volt, s ez a helyzet nem javított rajta. (Ez újabb gondolatokat indíthat el, de most ne tegyük.)

Az idei érettségi feladatsor merőben más volt, mint amit beharangoztak. A szövegértés valóban szövegértés volt, abból is a könnyebb változat. A leíró nyelvtani feladatok mindössze 6 pontot értek a 40-ből, ebből is a konkrét grammatikai feladat 2-3 pontnak számított. A 20 pontot érő irodalmi feladatlap is olyan ismereteket kért számon, ami elvárható (pl. memoriter: Himnusz). Ilyen feladatokra számítani kellett, ezek a kérdések azt monitorozták, amit sokszor megtanítottunk, begyakoroltuk, számonkértünk. Tehát megoldható. Valóban? Igen – mond(hat)juk mi, tanárok.

Ugyanakkor, ha más tantárggyal összehasonlítjuk a sajátunkat, valahogy rossz érzésem lesz. Amikor az informatika érettségin zárójelbe odateszik, hogy 1 m = 10 dm = 100 cm, matematikából számológépet és függvénytáblázatot, történelemből atlaszt, idegen nyelvekből szótárt lehet használni – irodalomból mindent fejből kell tudni?

Vajon mivel találkozik gyakrabban egy diák, hogy 20 dkg felvágottat kér, vagy a Himnusz éneklésével (pláne szavalásával)?

Miért kell ennyire eltávolítani az irodalmat és az anyanyelvet a valóságtól? A munkaerőpiacra kilépő fiatalnak önéletrajzot kell írnia, meg kell fellebbeznie a vizsgajavítást, meg kell tudnia írni egy kérvényt, amelyben vizsgahalasztást kér. Ez is lehetne egy nyelvtanóra feladata. Az irodalmi szövegek olvasása, értelmezése alkalmassá tehetné őket a lényeg kiemelésére, netán a szöveg mögötti mondanivaló azonosítására. Olyan fontos dolgok ezek, amelyeket nem hoz mindenki otthonról.

Nincs minden családnak kisebb vagyona magántanárok megfizetésére, nincs 24 órától több ideje egy diáknak sem egy napból.

Velük mi lesz? Azzal a rengeteg fiatallal, akit ily módon nem készítettünk fel az életre, mi lesz???

Annyi mindent tudtunk volna csinálni azokban a 45 percekben, ami adatott. Olyan sok valóban értékes és hasznos, igaz dolgot. Például beszélgethettünk volna velük, róluk, szép magyar szóval, választékosan – mert azt is tanulni, gyakorolni kell. Na, meg a kulturált viselkedést.

És a sok értékes 45 percben mi a disztichon ütemét és verselését tanítottuk. És meg se kérdezték. 😕

Budapest, 2025. 05. 16.