Szülő-tanár együttműködés a jólléti pedagógiáért

A 2025. 05. 29-i Finn Minta Fórumon elhangzottakat
összefoglalta: Gönczöl Enikő

A Fórum kilencedik, egyúttal a tanév utolsó online eseményén három Finnországban élő magyar szülő mesélt a tapasztalatairól, és válaszolt a résztvevők kérdéseire.

Bozsvai Orsolya családja 2019-ben költözött ki Finnországba, és jelenleg Poriban élnek. Orsi szociális munkásként dolgozik, gyermekvédelemi területen. Két iskolás korú gyermekük van: a 12 éves Donát, aki az 1-2. osztályt egy másik város iskolájában végezte, és a 8 éves Dorottya. Jelenleg mindketten lakóhelyük Waldolf iskolájába járnak, amely nem a szellemiségében tér el a finn átlagtól, hanem a méretében. Összesen kb. 100 tanulója van, és a tanulócsoportok is kis létszámúak. Donát osztálya 15 fős, Dorottyáé pedig 9. A család emiatt döntött az iskola mellett.

Szabó Andrea 2011 óta él folyamatosan Finnországban. A férje finn nemzetiségű, a család Helsinkiben lakik. Két kisfiuk van, az egyik 9, a másik 11 éves. A gyerekek átlagos finn iskolába járnak. Mivel pont két beiskolázási körzet határán laknak, a véletlen úgy hozta, hogy egyik gyerekük ebbe, a másik abba az iskolába került – ahol éppen több hely volt. Így neki két iskoláról vannak benyomásai. A kisebbik fiú osztálya 28 fős, a nagyobbik pedig egy 44 fős csoporthoz tartozik, amelynek két tanítója van.

Rosengrén-Bancsi Tibor először cserediákként járt Finnországban általános iskolás korában. Középiskolában is tanult finnül, s részt vehetett egy programban, melynek részeként egy hónapot tölthetett egy finn gimnáziumban. Később egyetemistaként az Erasmus program keretében is volt kint. Így három oktatási szintet látott, amit össze tud vetni a magyar rendszerrel. Felnőttként először 2014-ben költözött ki, majd egy időre visszajött Magyarországra. De aztán megnősült, finn felesége van, aki lelkészként dolgozik, és most már állandóan ott él. Nagyobbik fia 3,5 éves és óvodába jár, a kisebbik pedig csak nemrég született. A óvoda, amiről friss tapasztalatai vannak, egyházi fenntartású, de az állami normák szerint működik.

I.
A tanulási folyamat keretei

Az óvoda, az iskola és az oktatási körzetek

• A gyerekek 1 éves kortól járhatnak közösségbe, mely egyesíti a bölcsőde és óvoda funkcióját, s nem csak játszanak, hanem tanulnak is benne.
• A gyerekek túlnyomó többsége annak a körzetnek az általános iskolájába jár, ahol a család lakik, s amely 1-1,5 km-re van az otthontól. Választásra csak speciális iskolák esetén van lehetőség.
• Ennek hátterében az államnak az a törekvése áll, hogy lakóhelyétől függetlenül minden gyerek ugyanazt a minőségű oktatás kapja. Persze, Finnországban is vannak különbségek az egyes intézmények között, de nagy leszakadás nincs.

Napirend

• A gyerekek általában fél 9-re, néha negyed 10-re mennek iskolába – egyedül, szülői kíséret nélkül. 1-2. osztályban gyalog közlekednek, és 3. osztálytól szabad nekik biciklivel menni.
• Ahogy nőnek, egyre tovább vannak az iskolában. Az 5. osztályosok általában 2 és negyed 3 között végeznek.
• Arra, hogy délután bent maradjanak a napköziben, csak az 1-2. osztályosoknak van lehetősége. Ez azonban nem túl jó minőségű szolgáltatás, és nem is az iskola nyújtja, hanem külső cégek.
• Délután a gyerekek hazamennek, vagy valamilyen külön foglalkozásra. Vannak, akik ilyenkor sportolnak, ami többnyire szabadidős elfoglaltságot jelent, és nem jár együtt versenyzéssel. A hangsúly a tömegsporton van, és a gyerekek eldönthetik, hogy akarnak-e versenyre menni vagy sem.

Házi feladat

• Általános iskolában nincs sok házi feladat. De a tanár úgy is dönthet, hogy nem ad. Ha van ilyen feladat, annak megoldásához nincs szükség több időre, mint 20-30 perc.
• A házi feladat funkciója, hogy a gyerek megszokja, hogy feladata van, aminek az elvégzéséért ő a felelős. Ha valaki nem készíti el a feladatát, nem kap érte rossz jegyet, annak pótlására van lehetőség, de a szülő jelzést kap a hiányosságról.

Értékelés és jutalmazás

• Az általános iskola kezdő szakaszában csak szöveges értékelés van. 3. osztályban megjelenik három értékelő kategória, és negyediktől alkalmaznak osztályzatokat, melynek a skálája 1-től 10-ig tart.
• Andrea ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy náluk a tanár bácsi kifejezetten azt mondta a gyerekének, hogy nem kell mindig mindenből 10-est elérni, jó jegy a 8-as is. (10-est kapni különben ott nehezebb, mint nálunk 5-öst.)
• Ugyanő felidézett egy olyan helyzetet, amikor a tanár azt mondta a gyermekének: „Neked most jól mennek a dolgok, így elgondolkodhatnál róla, miként tudnál segíteni másoknak, hogy nekik is jól menjen.”
• Az eredmények számbavételekor nem feltétlenül a kitűnőket jutalmazzák. Andrea gyermekének osztálytársa például, aki mindenféle tanulási nehézségekkel küzdött, azért kapott kitüntetést a tanév végén, mert a legtöbbet ő fejlődött önmagához képest.
• Tibor kiegészítésként megjegyezte: Magyarországon a legkiválóbbat jutalmazzák. A finnek elsősorban azt akarják biztosítani, hogy mindenki a legjobb lehessen abban, amiben ő szeretne. Ha egy gyerek úgy dönt, hogy gitározni szeretne, akkor van az iskolában egy szoba, ahol ezt megteheti, és a bandájával felveheti, amit játszanak. A rendszer mindenkit támogat abban, hogy valameddig eljusson.

A kommunikációt támogató VILMA-rendszer

• A magyar KRÉTÁ-hoz hasonló elektronikus támogató rendszer iskolai szakaszokon átívelő módon dokumentálja a gyerekek tanulását. Így az aktuális mellett mindenki láthatja a korábbi szakaszok eredményeit és nehézségeit is.
• Ez a rendszer segíti a szülők és a pedagógusok folyamatos kapcsolattartását, de 4. osztálytól a tanulóknak is van saját hozzáférésük és oldalukhoz. Vannak üzenetek, amiket ugyan a szülők kapnak, de a gyerekek is elolvashatják. Ilyenek például az osztályzatok mellé írt tanári megjegyzések.
• 12 éves kortól a szülők csak akkor nézhetik meg a VILMA rendszerben a gyerekeik oldalait, ha azok formálisan is hozzájárulnak ehhez.
• 18 éves kortól pedig, amikor még gimnáziumba járnak, gyakorlatilag már semmit sem látnak a szülők a gyerekeik oldalának anyagából.

Iskolán kívüli programok és kirándulások

• Kevés iskolán kívüli program van. Esetleg a könyvtárba mennek el a gyerekek közösen metróval vagy busszal, de nagyobb kirándulások nincsenek.
• Általában a 6. osztályban kerül sor egy nagyobb, 3-4 napos kirándulásra, amire több éven keresztül gyűjtik a pénzt. De magyar típusú „osztálypénzt” nem szednek a családoktól, mert ez sérthetné az esélyek egyenlőségét.
• A kiránduláshoz szükséges összeget közös akciók keretében gyűjtik össze néhány év alatt. Ennek jellemző formája, hogy a gyerekek maguk által készített kézműves tárgyakat, süteményeket, limonádét stb. árulnak. Az egyik szülő elmondta, hogy Helsinki elővárosában az egyik hipermarket vezetője például rendszeresen lehetőséget biztosít osztályoknak, hogy standot állítsanak fel az üzlet előterébe, ahol a kirándulásukra gyűjtenek. Ugyanakkor elhangzott az is, hogy ez a forma sokszor nagyobb terhet ró a szülőkre, mintha csak be kellene fizetniük a szükséges pénzt.
• Tibor tudni vélte, hogy a gimnáziumi osztályok gyakran Európa más országaiba is eljutnak, de erről nem derültek ki részéletek.

II.
A szülők és a pedagógusok kommunikációja

• Az óvodában minden nap van a nevelőnek pár perce, hogy visszajelzést adjon a gyerek napjáról a szülőnek. Minden évben sor kerül egy hosszabb beszélgetésre is, amelynek középpontjában a gyermek fejlődésének kérdései állnak. Mik az erősségei, milyen területen kell fejleszteni? stb. Ilyenkor maga a gyerek is ad visszajelzést arra vonatkozóan, hogy ő miben szeretne javulni. Óvodáskorban mindehhez még egy papíralapú dokumentáció is társul.
• Ez a típusú gondoskodás később csak a speciális iskolákban folytatódik. Ott készül írásos egyéni tanulási terv is, amit a gyerek, a szülő és a tanár közösen alakít ki. Ebben körvonalazzák, hogy milyen területen van szükség extra fejlesztésre.
• A többi gyerek esetében az iskolai-előkészítőben véget ér az a korszak, amikor a pedagógusok naponta adnak visszajelzést, s ezt éles váltásként élik meg a szülők. Mögötte az a gondolat áll, hogy hat éves kortól a gyerekek már el tudják mondani a napi élményeiket.
• Az iskolában viszont bevett gyakorlat a januári 15-20 perces beszélgetés, amely a tanító és a gyerek között zajlik, de a szülők is részt vehetnek rajta – vagy csak hallgatóként, vagy úgy, hogy őket is megkérdezik, ki akarják-e egészíteni azt, amit hallottak. De a helyzet jellemzője, hogy a tanár és a tanuló partnerként beszélget a tanulásról – visszatekintve az eredményekre, és meghatározva a következő időszak céljait.
• Az iskolával való kapcsolattartás alapvető csatornája a VILMA-rendszer. A szülők ezen keresztül fordulhatnak a tanárokhoz, és ha kérdésük van, arra általában 1-2 órán belül választ kapnak. De szükség esetén kérhetnek személyes találkozást is. A fórumon megszólók általános véleménye azonban az volt, hogy a finn iskola a magyarnál kevesebb feladatot ró a szülőkre, akik „nem izgulják túl a dolgokat”.

III.
A problémakezelés egy konkrét esete

Ezt a történetet Orsi mesélte el, akinek nagyobbik gyereke több szempontból is nehezen kezdte az iskolát Finnországban. Három hónapja járt az erőkészítőbe, s ott kezdett el finnül is tanulni, amikor kitört a Covid-járvány, és megszakadt ez a folyamat. Édesanyja is csak akkor tanulta még a finn nyelvet egy távoktató program keretében.

El tudták érni, hogy a gyerek nyáron bemehetett az óvodai ügyeletre, amely ugyan finn közeg volt, de nem volt tanulás. Nagy súllyal nehezedett rá, hogy ősszel elkezdődik az iskola. Nagyon zavarta, hogy nem érti a többieket, ami különféle tüneteket is okozott nála. Az 1. osztályos tanító megértő és kedves volt. A tanév előtt hosszan beszélgetett a szülőkkel. Megértette, hogy a gyerek nyelvi szintje még nem teszi lehetővé, hogy mindent megértsen, s ezt az első két évben figyelembe is vette. Közben telefonon tartotta a kapcsolat a szülőkkel, akik otthon bátorították a gyereket, hogy merjen kérdezni, ha valamit nem ért.

Két másik külföldi hátterű gyerek is jár az osztályba. Ők hárman hetente egyszer egy külön tanárral gyakorolták a finn nyelvet. (Bár a gyerek ezt nem nagyon szerette, és általában véve sem szeretett iskolába járni. Annak ellenére, hogy Waldorf iskoláról van szó, és vannak barátai, mégis szenvedett.)

A gyerek most ötödikes, és már nincs vele annyi probléma, de 3-4. osztályban még többször előfordult, hogy az anya felhívta a tanárt, bement hozzá, és hosszan beszélgettek arról, hogy otthon milyen a gyerek, mi jellemzi a hátterét, hányszor költözött a család, hányszor váltott óvodát stb. stb. Nem támadva ment be a tanárhoz, csak elmondta, hogy ő mit lát otthon. És a tanár minél többet tudott meg a gyerekről, annál inkább figyelembe vette ezeket. Ő is megküzdött magával, amikor megértette, hogy az ő mondatai hogyan hatottak a gyerekre. Együtt gondolkodva bogozták ki, hogy mi lehet a probléma, és min kellene változtatni, ami aztán sikeresen meg is történt.

IV.
Az idegen nyelvi közeg és az iskolai nyelvi képzés

• A speciális élethelyzetekhez kapcsolódóan elhangzott az a kérdés, hogy a vegyes családok milyen nyelven beszélnek otthon. Az általános kép az, hogy mindkét szülő meg akarja tanítani a gyermekének a maga anyanyelvét, és jelen van egy közvetítő nyelv is a szülők között.
• Megtudtuk, hogy az iskolában a finn mellett kötelező – alap vagy emelt szinten – svédül is tanulni, amely az ország második hivatalos nyelve, és minden gyerek tanul angolul is.
• Ha pedig egy településen van négy azonos nemzetiségű gyerek, azok számára az állam biztosítja az anyanyelvi fejlődés támogatását is – igaz, nem feltétlenül abban az iskolában, ahová a gyermek jár. Ez hetente egyszer másfél órát jelent.

V.
Két visszatérő fogalom

Feltűnő volt a beszélgetés során, hogy két fogalom – a bizalom és a partnerség – rendre visszatért a szülői tapasztalatok összegzése során:

• A gyerekek egyedül közlekednek, aminek a hátterében ott van egy alapvető bizalom a társadalomban, ami azon alapul, hogy a buszsofőr, a szomszéd és a boltos is része a gyerekeket támogató közegnek.

• A szülő nem nagyon tudja, mi történik az iskolában. Nagy a bizalom a tanárokban. A szülők tudják, hogy majd szólnak, ha gond van. Ha nem szólnak, az azt jelenti, hogy nincs baj.

• A társadalomban nincs alá-fölérendeltségi viszony a gyerek és a felnőtt között, és ez tükröződik az iskolában is. Már az óvodásokkal sem érzékelteti senki azt, hogy „ő csak egy gyerek.” Számít a véleményük. Egyenrangú partnerként kezelik őket. Tekintély, tisztelet, barátság – ezek a kötődés alapjai.

• A partnerség szimbolikus jele, hogy a gyerekek beleszólhatnak az iskolai ebéd kínálatának alakításába is. Nem ők szerkesztik a teljes étlapot, mert az egy szakember dolga, de elmondhatják, mit szeretnének. És ha vannak opciók, akkor szavazhatnak.

VI.
Záró kérdés: Ki mit küldene haza Magyarországra?

Tibor: Az oktatásra fordított pénz befektetés a jövőbe. Megéri! A gyerekek olyanok, mint a facsemeték. Gondozni kell őket, csak akkor lesz belőlük erdő, amely megtartja a fölcsuszamlást és az árvizet. Ez egy olyan szemlélet, ami nem változik 4 évenként, hanem 20-30 évre előretekintenek, amikor döntéseket hoznak. És tudják, hogy amit most beletesznek, az kamatozni fog.

Orsi: Amikor a tanár a szülővel beszélget, az jellemzi a hozzáállását, hogy tudja, a szülő a gyerek élethelyzetének és személyiségének a szakértője. Nála többet senki nem tudhat róla. Ezért kérdez és meghallgatja, és az új tudás birtokában mennek tovább a gyerekkel az iskolai úton. És benne van annak elfogadása is, hogy a munkának, amit végez, talán nem fogja látni az eredményét, mert az majd csak később jelentkezik, de jól akarja csinálni.

Andi: A legértékesebb dolog az, hogy a gyerekeket partnerként kezelik – iskolai és társadalmi szinten egyaránt, de ez összefügg. Ez olyan dolog, amiért maguk a tanárok is tudnának tenni Magyarországon, amihez nem kell külső változásra várni, ezt ők is tudják befolyásolni.