2025. augusztus 05.
VAKÁCIÓ!
Szabad Vonalzó
A Tanítanék Mozgalom hírfelülete
2025. augusztus 05.
VAKÁCIÓ!
Szabad Vonalzó
A Tanítanék Mozgalom hírfelülete
A Tanítanék Mozgalom hírfelülete
A Tanítanék Mozgalom hírfelülete
írta: Brokés Judit – az AutiSpektrum Egyesület alapítója, érintett szülő
Érintett gyermekeim révén került az életembe az autizmus területe: az ő tapasztalataik, küzdelmeik és örömeik miatt kezdtem el utánajárni, tanulni, majd másoknak is segíteni abban, hogyan lehetne jobban érteni, támogatni őket. Ennek kapcsán alapítottam egy egyesületet, illetve végeztem el többek között a gyógypedagógiai asszisztensi, mentorszülői és animátor képzést. Utóbbi révén immár tíz éve járom az iskolákat, intézményeket – ahová hívnak –, hogy szemléletformáló foglalkozásokat tartsak.
Jártam olyan osztályokban, ahol volt autista gyerek, és olyanokban is, ahol nem – és mindenhol hasonló tapasztalatokat szereztem. A gyerekek között gyakran degradáló szitokszó lett az, hogy „autista vagy”. A pedagógusok közül sokan tehetetlennek érzik magukat, eszköztelenek, nem kaptak sem módszertani, sem személyi segítséget ahhoz, hogy sikeres legyen az integráció. A szülők sokszor úgy érzik: egyedül maradtak.
És valóban: elvárás az integráció, de hogyan lehetne sikeres, ha a sokszereplős történet egyik szereplője sincs felkészítve rá? Se a pedagógus, se az osztálytársak, gyakran maga az érintett gyerek sem jut hozzá a számára szükséges fejlesztéshez, és a szülei sem kapják meg azt a támogatást, amire szükségük lenne.
Gyakori, hogy a foglalkozásokra nem csak az érintett osztály pedagógusa jön be, hanem többen is beülnek az iskolából – és az óra végén odajönnek, kérdeznek. Tele vannak bizonytalansággal, és sajnos sokszor valóban nincsenek eszközeik – de elkeserítően sok az el- és visszautasítás.
Mert ha a gyerekek megértik, miért viselkedik másként az osztálytársuk, könnyebben tudják elfogadni is. Volt olyan visszajelzés, hogy egy-egy ilyen óra után változott a gyerekek viszonya az érintett társukhoz – jobban figyeltek rá, segítették őt.
Egyik alkalommal egy lány odajött hozzám az óra után: azt mondta, most értette meg, hogy amit a testvére csinál, az nem rosszindulat, hanem másság. Egy másik alkalommal egy apuka írt nekem, miután hazament a gyereke a foglalkozás után, és azt mondta: most érti meg, miért más a kisöccse. Ezek apró történetek, de mutatják, hogy van értelme.
De ezek a foglalkozások néha ennél is mélyebb felismerésekhez vezethetnek:
Egyszer egy középiskolában tartottam szemléletformáló órát, majd nagyjából fél évvel később visszahívtak ugyanabba az iskolába egy egészségnapra. A program végén odajött hozzám egy lány, és azt mondta:
„Amikor múltkor nálunk voltál, nagyon sok mindenben magamra ismertem. Elindultam, utánajártam. Diagnózist kaptam. És ez nekem felszabadító volt. Mert most már értem magam. Nem gondolom, hogy furcsa vagy béna vagyok. Tudom, mi van velem. És ez nagyon jó.”
Ez nekem is nagyon sokat adott.
Ugyanakkor egyetlen foglalkozás természetesen nem sok – főleg, ha már komoly konfliktusok, peremhelyzetre kerülés, kirekesztés alakult ki. Ilyenkor szükséges lehet az iskolapszichológus bevonása – már ahol elérhető –, mert ezek az órák tűzoltásra nem alkalmasak.
Ezért is álmodtuk meg Egyesületünkkel a Mintaiskola programot: egy komplex, hosszú távú támogatási modellt, amelyben többek között a pedagógusoknak módszertani felkészítést, rendszeres esetmegbeszélést, osztályoknak szóló szemléletformáló foglalkozásokat, szülői alkalmakat biztosítunk – a KK támogatásával helyi, tankerületi szinten, és kisebb léptékben, együttműködésben a helyi Szakképzési Centrummal. Jelenleg két intézményben zajlik aktívan a program: egy általános és egy középiskolában.
Fontosnak tartom, hogy beszéljünk a diagnózisról is. Az autista gyerek ugyanaz lesz papír nélkül is – nehézségei nem lesznek kisebbek attól, hogy nem diagnosztizálták, vagy azt eltitkolják –, de ha nincs a diagnózis alapján készült szakértői vélemény, akkor nincs hivatkozási alapja a szülőnek, és a gyerek nem jut hozzá azokhoz a támogatásokhoz, amik segíthetnék őt. Sok család mégsem megy el a szakértői bizottsághoz, mert fél a megbélyegzéstől, vagy nem tudja, milyen jogokat biztosíthat az SNI státusz.
Ráadásul még ha van is szakértői vélemény, a gyermek – bár jog szerint járna neki – sokszor nem kapja meg az abban foglalt segítségeket, a szülők pedig a jogtudatosság hiánya miatt gyakran nem érvényesítik az érdekeiket.
Ha 3 óra autizmus-specifikus fejlesztés helyett csak egyet kap a gyerek és azt is másra szakosodott kollégától, akkor is hálás a szülő, hogy „legalább ennyi van”. Ha tananyag-differenciálás van előírva, de legalább nem bántják a gyereket, azt is már-már sikerként élik meg. A gyógypedagógiai asszisztensi támogatás helyett pedig sokszor csak egy-egy dolgozatnál való jelenlét, vagy az sem jut.
Az autizmus spektrumzavar – és valóban spektrum. A megjelenési formák rendkívül különbözőek, és nemcsak a diagnosztikai kritériumokat meghatározó jellemzők (mint a szociális-kommunikációs nehézségek, vagy a rugalmatlan viselkedésszervezés) befolyásolják azt, hogy milyen a gyerek, hanem az intellektus, a személyisége, az érdeklődési köre, a családja, a környezete, a támogatások minősége és mértéke is.
Ezért is veszélyes az általánosítás. Gyakran hallom, hogy „jó helyre került a gyerek, mert a pedagógusnak már volt autista tanítványa”. Ez lehet előny, de nagy hátrány is: ha a pedagógus nem kapott megfelelő módszertani felkészítést, akkor lehet, hogy valami, ami az egyik gyereknél jól működött, a másiknál épp ellenkező hatást vált ki.
Én abban hiszek, hogy a hiteles, tudás alapú megértés az első lépés.
Ezért megyek, ahová hívnak, és ezért dolgozunk azon, hogy minél több pedagógus, diák és szülő találkozhasson olyan információkkal, amik nem csak az autista gyerekek életét teszik jobbá, hanem az egész közösségét.
***
A Tanítanék Mozgalom hírfelülete