Tanévzáró – 2016. június 11.

Ezen a napon az ország több pontján zajlottak események. A legnagyobb tömeg Budapesten gyűlt össze a Várkert Bazárnál. A miskolci Hősök terén is újra tüntettek. És volt bizonyítványosztás is.

Sulyok Blanka felhívása a Tanévzáróra: https://www.youtube.com/watch?v=aD-T03X2nck

Részlet a „központi” eseményből: https://www.youtube.com/watch?v=bsLjbyq9qLM

Beszámoló az eseményről az RTL-en: https://www.youtube.com/watch?v=1E4hie6-BNE

És az introblog.hu-n: https://www.youtube.com/watch?v=3e7Aa1p9icM

Az Index beszámolója: https://index.hu/belfold/2016/06/11/tanitanek_tuntetes_varkert/?token=4ed367e45451c029f89a1444dafb7077

Sulyok Blanka írása a tüntetésen elmondott beszéde alapján:

Egy levéllel kezdődött az egész. A miskolci tantestület EMMI-nek címzett levelét több mint 900 intézmény és 35.000 magánszemély írta alá. A tiltakozáshullámból nőtt ki a Tanítanék Mozgalom és a Civil Közoktatási Platform, melyek a pedagógus szakszervezetekkel összefogva néhány hónap alatt több, tömegeket megmozgató társadalmi megmozdulást is szerveztek az oktatásügy (és ezzel szoros összefüggésben az egészségügy és szociális szféra) megmentése érdekében. A szakmai és humánus érvekre a kormányzat kizárólag (a szó legrosszabb értelmében vett) „politikus” válaszokat adott – hazugságokkal, lejáratással, megfélemlítéssel, erőfitogtatással, a közvélemény megtévesztésével és megosztó látszatintézkedésekkel reagált. Szeptembertől várhatóan az eddiginél is durvább központosítással, a szakképzésben tanuló diákok lehetőségeinek beszűkítésével, átgondolatlan, kaotikus átszervezésekkel indul az új tanév.

A kormányzati taktika – bár az ország hosszú távú stratégiájának kidolgozásában lennének ilyen tudatosak –, a kifárasztásra épült. Tiltakozzatok csak, vékonypénzű, szorult helyzetben lévő kis közalkalmazottak, kapaszkodjatok az esernyőkbe, vonuljatok a nyirkos utcán, sztrájkoljatok, mondjatok le a napi béretekről, szívesen átcsoportosítjuk valamelyik stadionépítő barátunknak. Pont ettől a mártírkodástól lesztek ellenszenvesek. Politizáló tanárok? Nagyon helyes, kitűnő ellenségkép vagytok. Felforgató, rendetlen csőcselék! Nem tudjátok, mi a dolgotok. A tanár tanítson, az ápoló ápoljon, a politikus diktáljon és sikkasszon. Mi a gond ezzel? Csak csináljátok a balhét, majd meglátjuk, ki bírja tovább. Úgyis túl vagytok terhelve, nem? Meglátjuk, mikor untok rá a heti 250 dolgozatjavítás és 328 regisztrálandó igazolatlan hiányzás mellett tüntetgetni meg sztrájkolgatni, némi kormányhű közmegvetés és egzisztenciális kockázat közepette. Hajrá! Na, bírjátok még?

És úgy tűnik, még bírjuk, igen. Mert valamivel azért nem számoltak. Nem számoltak azzal, hogy micsoda energiák rejlenek bizonyos találkozásokban. A tiltakozáshullám rengeteg tettre kész, szabadszellemű embert sodort azonos áramlatba. Olyan embereket, akiknek a motivációja sokkal távolabbra mutat a személyes, anyagi érdekeknél, karriernél vagy egyéb, önző szempontoknál. Szülők, egészségügyi dolgozók, technikai dolgozók, tudósok és tanárok találtak egymásra az elmúlt hónapok megmozdulásaiban és kapcsolódtak egymáshoz egy különleges cél érdekében. Egy korszerű, gyermekközpontú, hatékony oktatási rendszer kiépítése a tét, mely valódi esélyegyenlőséget teremt, és kiutat jelent a szegénységből, a bűnözésből, a reménytelenségből. Mely nem szegregál és szankcionál, hanem befogad, segít és kibontakoztat. Mely nem tantárgyat, hanem gyereket tanít. Akinek mindez nem számít, el sem tudja képzelni, hogy milyen elszánttá teszi azt az embert, akinek viszont számít. És ha egymásra találnak ezek az elszánt emberek, nos, akkor az elszántság és a bátorság meghatványozódik, és további tettekre sarkall.

Több ezren vonultunk az utcára, a civil mozgalom négy hónap alatt háromszor volt képes óriási tömegeket megmozdítani. Aki próbált már ebben az úgy nevezett „mai világban” közösséget teremteni, embereket aktivizálni, tettekre motiválni, az pontosan tudja, hogy milyen nagy dolog ez. (Aki még fanyalog és kishitűen lebecsüli az eredményt, tegyen egy próbát!) Természetesen – főleg kezdetben – a tüntetések egyik célja az volt, hogy a kormányzatra nyomást gyakoroljon. Ezen a téren valóban „nem értünk el semmit”, de, valljuk be, nagyon jóhiszeműnek kellett lenni ahhoz, hogy az előzmények és a cinikus, csalárd kormányzati reakciók ismeretében komoly reményeket fűzzünk hozzá. Ám ez már a döntéshozók felelőssége, nem a miénk.

Ma Magyarországon a tüntetések elsősorban nem a kormányzatnak szólnak, hanem az állampolgároknak. Katartikus érzés nyíltan kimondani és kifejezni azt, ami feszít, mert fontos és igaz. Hogy Magyarországon a politika erőszakosan betört az iskolákba, és szakmaiatlan, dilettáns központosítással, gyanús sikkasztás-ügyekkel terhelt, észszerűtlen és erőszakos rendelkezésekkel ellehetetlenítette a tanítást és tanulást. Hogy a már évek óta meglévő sebekre gyógyír helyett sósavat locsolt, az elesetteknek még kiosztott pár pofont, és persze duplán kipárnázta a kiváltságosok székeit. Hogy fiatalok tömegei válnak 16 évesen közmunkássá, vagy választják a kormány retorikájában oly megvetett „gazdasági bevándorló”-státuszt valahol Nyugaton, veszélybe sodorva ezzel mindannyiunk jövőjét.

Szóval, ez az első lépés. Hogy ki kell mondani. És már nagyon sokan kimondtuk, és egyre többen ki fogjuk mondani. A katarzis pedig az ember lelkében különös távlatokat nyit. Például ráébred arra, hogy az esélyek és a veszélyek latolgatása helyett egyszerűen csak hallgatnia kell a lelkiismeretére. Miért? Nincs logikus, észszerű, politikus válasz. Csak. Mert nem lehet másképp. Lelkünk és személyiségünk egészsége ezt kívánja.

A Tanítanék Mozgalom és a hozzá kapcsolódó szerveződések hatalmas eredménye, hogy sokakat hozzásegített a fenti élményhez. Az élmény pedig a modern pedagógiai lényege is – ha a tanulók átélik, milyen nagyszerű, örömteli és felemelő megérteni és megismerni valamit, akkor az új ismeret hosszútávon épül be a memóriájukba és a személyiségükbe. Mi, akik már átéltük a tüntetések katarzisát, mi már nem fogunk egy reggel úgy ébredni, hogy elfáradtunk és feladtuk, a jövőben pedig inkább csöndben meghúzzuk magunkat. Ez nem lenne életszerű.

„Én azt vallom (…), hogy az ember egyetlen kiútja a tett” – írta Örkény István, Tóték című kisregényére reflektálva. Nem az elnyomás nyomorít meg igazán, hanem a cselekvés hiánya. Az ember önmagát köti gúzsba, ha nem csinál semmit – a magyar társadalom nagy része ma még inkább passzív és kudarckerülő, az iskolarendszer is erre szocializálta. Inkább nem mondok semmit, még a végén kinevetnek. Inkább nem csinálok semmit, még a végén kudarcot vallok és megszégyenülök. Jön a piros toll, és durván aláhúzza a hibát. Inkább nem strapálom magam, miért pont én, ha más se. A Tanítanék Mozgalom és a hozzá kapcsolódó szerveződések óriási eredménye, hogy, úgy tűnik, egyre szélesebb körben kezd megfordulni ez a szemlélet. Nyilván nem megy egyik napról a másikra. De a szabadság kis körei növekedni kezdtek. Már nem bízunk a kormányban. Ahogy az a június 11-én kiosztott bizonyítványaikból is látszik. De bízunk a társadalomban. Hogy lassan csak meglesz az érettségije. Nem csak papír szerint, hanem igazából. És egyre többen hajlandóak lesznek tenni és kiállni saját magukért, sőt, ami ennél is fontosabb, hajlandóak lesznek tenni és kiállni a legkiszolgáltatottabbakért. A betegekért, a szegényekért, a gyerekekért, a megbélyegzettekért. Amint az nagykorú, felelős emberektől joggal elvárható. A kiszolgáltatottság pedig csakis addig tart, amíg nem vagyunk elegen.

Aki vette a fáradságot, hogy ezt az írást végig olvassa, talán rokonszenvez a mozgalommal, és azt gondolja bizakodva: „Nahát, remélem, sikerül nekik”, vagy azt, szkeptikusan: „Ejnye, micsoda naivitás, úgysem fognak elérni semmit”. Aki ilyeneket gondol, még mindig nem értette meg a lényeget. Ez az egész nem a tanárok ügye. És nem az ápolóké. Hanem mindenkié. Te már mindent megtettél?

Tisztelt Megjelentek, Kedves Barátaink!

Fogadjátok szeretettel az ország minden pontján a Tanítanék Mozgalom üzenetét!

A kormány látszattárgyalásokat folytatott a Köznevelési Kerekasztallal, míg a Civil Közoktatási Platform hiába várta a kormányt egyeztetni. A pedagógus szakszervezetek tárgyaltak a kormánnyal. Eredménytelenül. A kormányzat átvágta a pedagógusokat, ismét megalázva egy szakmát, bennünket. A kormánnyal nem lehet szót érteni! Ezért Gandhi szavait használva több jótanácsot is megfogalmaztunk számukra.

Először is üzenjük a cinikus és öntelt politikusoknak, hogy ők is megértsék:

„Nem vehetik el az önbecsülésünket, ha mi nem adjuk oda.”

Üzenjük a kormánynak, hogy:

„Kétféle hatalom létezik. Az egyik a büntetéstől való félelemmel éri el a célját, a másik szeretetteljes cselekedetekkel. A szereteten alapuló hatalom százszorta hatékonyabb és maradandóbb, mint az, amelyik a büntetéstől való félelemből ered.”

A Tanítanék Mozgalom tevékenysége csak annyiban tekinthető sikeresnek, hogy felszínen tudott tartani egy nemzeti ügyet, a társadalom számára érthetővé tette az üzenetet: Gyermekeink jövője a tét!

Üzenjük mindannyiótoknak, de úgy, hogy ők is megértsék:

„Nem szabad elfelejtenünk, hogy a történelem során mindig is voltak olyan zsarnokok és gyilkosok, akik egy ideig legyőzhetetlennek tűntek, de végül mindig elbuktak. Mindig.”

A Tanítanék Mozgalom tanult az elmúlt fél év hibáiból, ezért még elszántabban folytatja a megkezdett munkát. A CKP alapértékeit szem előtt tartva sürgősen tennünk kell a kormány rombolása ellen! Nekem, neked és mindenkinek. Együtt!

Vállalnunk kell a véleményünket, az arcunkat, a nevünket!

El kell fogadnunk, hogy a pusztítás ellen időnként radikális módon kell fellépnünk.

És ezért azt is vállalnunk kell, hogy támadni fognak minket, megpróbálnak eltiporni, le akarnak járatni.

DE mi következetesen és határozottan fogunk fellépni! ÉS mindig erőszakmentesen!

Ezért azt üzenjük a Kormánynak, hátha megértik, és alkalmazzák ők is:

„Használd az igazságot az üllődnek, az erőszakmentességet a kalapácsodnak, és utasíts el mindent, ami nem állja ki az igazság üllőjének és az erőszakmentesség kalapácsának próbáját.”

A Tanítanék tehát Gandhi tanítása szellemében radikális üzemmódba vált. A Mozgalom önkéntesek jelentkezését várja az ország minden pontjáról.

Ehhez elszántságra van szükség. Olyan emberekre, akik névvel, arccal, cselekedettel vállalják a küzdelmet. Olyan hazafiakra, akik félelem nélkül szembenéznek a hatalommal. Olyan jellemekre, akik hajlandók vásárra vinni akár a saját bőrüket is. Olyanokra, akik legyőzték saját démonjaikat, és ki merik mondani, hogy „Nincsen hatalmatok felettünk!”.

Gyertek, álljatok mellénk! Üzenjük a kormánynak: Tanítanék!

Ezért nyáron sincs megállás. Szervezkedünk, munkatervet készítünk, megvitatjuk veletek a CKP által kidolgozott hosszú távú oktatási stratégiai koncepciót, fórumokat tartunk. (Megyünk hozzátok is, ha szeretnétek!) Honlapunkon folyamatosan tájékoztatunk benneteket a fejleményekről. A szeptemberben kezdődő, az ideitől még terheltebb tanévben meglepő akciókkal próbáljuk a kormányt jobb belátásra kényszeríteni gyermekeinkért, a jövőért, Magyarországért.

„A szeretet lángjaiban a legkeményebb vasnak is meg kell olvadnia.”

Tisztelt Tanárnő, tisztelt Tanár Urak!

Köszönöm megtisztelő felkérésüket. A hét közepén azonban külföldre utazom, ezért nem tudok a tanévzárón részt venni. Szeretném ez úton is kifejezni és megerősíteni nagyrabecsülésemet az Önök és mindazok iránt, akik kiállnak a magyar oktatásügy jövőjéért. A tanár egész személyiségével nevel és tanít; ezért az Önök példamutatása ma különösen értékes.

Üdvözlettel,

Sólyom László

Nem tudom, mennyi idő kell, hogy a bicikli túl- és főleg hazatolása több nemzedék tudását, vagyis jövőjét valóban tönkre tegye. Azt hiszem, a Fidesz országlása óta eltelt ennyi idő.

Rilkét idézve: minden világos, még sincs nappal.

Félek, nem is lesz egyhamar.

A nyeregben ülőknek ez a kánaán, maga a turuldizniland. Az alattvalók szégyenkezve vagy hivalkodva becsukják szemüket, illetve a semmibe meresztik, oda, ahová tart Magyarország.

A demokratikus ellenzék erőtlenül bozótkodik, legitimálja azt a parlamentet, ahova már rég be sem szabadna lépnie.

A lassú többség nem hisz a szemének, hogy ennyire szemérmetlenül szét lehet lopni, tönkre lehet tenni mindent. Hol lehet altiszt, azt kutatja, ha még nem halt éhen, s ha még nem ment el Európába. A rezsim megdőlésében, ha érdekli még ilyesmi, nem nagyon hisz, jobb híján és szemlesütve valami reformban reménykedik.

Pedig Orbán Viktor vezérállama megreformálhatatlan. Ha ez így marad, Magyarországon előbb lesz olimpia, mint tisztességes közoktatás, előbb lesz újabb és újabb atomerőmű, mint tisztességes közgyógyítás.

Amit a Tanítanék Mozgalom megpróbál – a cinikus propaganda és az Orbán-média ellenében felnyitni a szülők és gyerekek, tehát a nagy többség szemét –, az itt most a legfontosabb, és a legtöbb, ami tehető. S persze mindeközben tanítani, a tanterem csukott ajtaja mögött menteni, ami menthető. Minden tiszteletet megérdemelnek, azok is, akik ennél nem mennek tovább, s azok is, akik levonják a következtetést, hogy céljaik csak a rezsim leváltásával érhetők el, egy jogállam, egy  új magyar köztársaság alapításával.

Akkora informális erő van a kezükben, mint tán egyetlen társadalmi csoportéban sem. Nem gyújtogatni akarnak, nem felforgatni, hanem tanítani szabadon, egy szabad országban. Még a gyengeségük, a civilségük is erővé válik, ha elhiszik, hogy együtt, nagy tömegben nem zsarolhatók. Hogy nem veszíthetnek semmit. Győzni viszont lassan muszáj lesz, mielőtt így vagy úgy elfogy, akit tanítani kéne és még lehetne.

Parti Nagy Lajos

Négy évvel ezelőtt, 2012. június 14-én – az oktatáspolitikából elégtelenre vizsgázott Hoffmann Rózsa bizonyítványának átadásán a Hálózat a Tanszabadságért vendég-szószólójaként – volt szerencsém már hangoztatni, hogy a legfontosabbról van szó. A gyerekeinkről – magyarán a jövőnkről. Mert hogy veszélyesen kezdett ki velük – a diákjainkkal és az ő tanáraikkal – a mi kormányunk. Arról van szó, „hazám, hazám, te mindenem”, mondtam, hogy épp a „jövődet kúrod el végérvényesen”– merthogy Bánk áriájának átiratát idéztem a Hanem zenekartól.
Az akkori bizonyítványt a tiltakozó szervezetek az államtitkár nevére állították ki, de az ő témavezetője akkor is ugyanaz volt, aki minden témák vezetője, aki az oktatásba is személyesen diktál bele, közös bizonyítványa volt az tehát az államtitkárnak és Orbán Viktornak. Azt mondtuk nekik akkor: „Ne várják meg, míg ráég a nevükre, hogy önök próbálták iskoláinkat kaszárnyák módjára igazgatni, hogy önök összetévesztik a tanári kart a tiszti karral! Az önök nevéhez fog hozzáragadni levakarhatatlanul, hogy elüldözték hazánkból a fiatalokat, a tanulni és boldogulni vágyókat.” Azóta mindez már megtörtént.
Követelhetnénk újra, hogy a legfelsőbb felelősök ne rontsanak tovább a helyzeten, hogy hagyják abba a diákjainkkal és a tanáraikkal való kísérletezést, mert szakmailag alkalmatlanok rá, s ezért megint csak eltanácsolhatnánk őket erről a pályáról. Ám a helyzet ma már sokkal súlyosabb, kormányzati hazugsággal és szószegéssel is terhelt, és a parancsuralom az oktatási rendszerben is újra megszilárdult. Ezért a jámbor eltanácsolási tanács most már kevés. Követeljük a távozásukat! Megbuktak – hát akkor küldjük is el őket!

Závada Pál

Kedves Összegyűltek!

Ma negyedszer vonultunk az utcákra. Azért vagyunk megint itt a téren, mert a Tanítanék Mozgalom, a Pedagógusok Szakszervezete, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Civil Közoktatási Platform tagszervezetei országszerte közös demonstrációra hívtak mindenkit, hogy bizonyítsuk, nem fáradtunk el, nem adjuk fel.

Hónapok óta mindannyian a magunk eszközeivel küzdünk, hogy követeléseink eljussanak a kormányhoz, de a kormány nem tud, vagy nem akar javítani az oktatás helyzetén, sőt, legutóbbi tervezetei akár arra a következtetésre is vezethetnek, hogy szándékosan rombolja azt.

Voltak munkánknak részeredményei: egyre többen veszik a bátorságot, hogy megfogalmazzák a problémákat.

A kormány pedig ígérgetett, hogy szétforgácsolja az egységet. Sokszor mondtuk, hogy itt rendszer- átalakításra van szükség! És ennek elfogadtatásában bizony mindannyian sikertelenek voltunk. Mert bár a társadalom támogatja céljainkat, de a társadalom által megválasztott kormány erre még mindig fittyet hány. Tisztességtelen eszközökkel játszik: kivár, próbál egymás ellen kijátszani, semmibe vesz, lekezel, lejárat, megfélemlít, dezinformál, ígérget és átvág. Hol van itt a fair play? Könyörgöm, az oktatás nem foci, hogy mindenki értsen hozzá –a pap, a gépészmérnök, a jogász…!

A Civil Közoktatási Platform a semmibe vett, a jövő tanév megmentésére kidolgozott 12 pontja után összegyűjtötte azokat az alapértékeket, melyek szerintünk egy jó iskolarendszer alapjait kell, hogy képezzék: gyermek- és diákközpontúság; méltányosság, diszkriminációmentesség, esélyteremtés; a kompetenciák fejlődésének támogatása; demokratikus működés: nyitott, partneri viszony; autonómia és elszámoltathatóság; átlátható és átjárható iskolarendszer.

És mit tett a kormány? Elevenítsük fel hogyan reagáltak kéréseinkre, követeléseinkre!

 Ezek után elérkezett az értékelés ideje, jöhet a bizonyítványosztás!

Kezdjük az Emberi Erőforrások Minisztériumánál, mely a központi forráskivonás fedőszerve. Az elmúlt 6 évben a legfőbb feladata az volt, hogy hogyan lehet minél több pénzt elvenni az oktatástól, az egészségügytől, a szociális ágazattól és a kultúrától.

1./ Először jöjjenek az államtitkárok:

Egyiküket, Czunyiné Bertalan Juditot nem is kell már értékelnünk, mert saját társai buktatták meg menet közben. Tőle legfeljebb ennyit tudnánk idézni: „Köszönöm…, köszönöm.” – Azért küldjük utána a barátai által kiállított bizonyítványt:

Skandálás: meg-buk-tál vagy e-lég-te-len; 1-es az eleresztett lufin

2./ Voltak velünk kapcsolatos emlékezetes megnyilvánulásai Klinghammer Istvánnak, korábbi felsőoktatási államtitkárnak is: „Ezért vagyok pipa, ha a tévében nézem, hogy borotválatlan, kócos, kockás inges tanári kar grasszál.” – Felemelő érzés hallgatni ezeket a szavakat. Megbecsülést sugárzó értékelése ez egész szakmánknak – igaz azóta virágkorát éli a kockásing-biznisz. Így ne felejtsük, hogy neki köszönhetjük egyik jelképünket. – Köszönjük, István. Ez is egyes.

Skandálás: meg-buk-tál vagy e-lég-te-len; 1-es az eleresztett lufin

3./ Palkovics László, az új oktatási államtitkár már februárban, az első esernyős tüntetés előtt azt mondta, hogy – idézem – „Okafogyottá vált a szombati, pedagógusok sztrájkbizottsága által szervezett fővárosi tüntetés. Nincs olyan, a szakszervezetek által felvetett kérdés, amelyről a köznevelési kerekasztalon, illetve külön egyeztetésen ne tárgyaltak volna, ezért nincs értelme a demonstrációnak.” Látjuk az eredményét és igazságtartalmát is ennek a kijelentésnek.

Ha már Péchy Blanka-díjat nem fog kapni, akkor legalább értékeljük mi a teljesítményét!

Skandálás: meg-buk-tál vagy e-lég-te-len; 1-es az eleresztett lufin

4./ Vegyünk tőle egy szép és „igaz” pedagógusnapi idézetet: “ Közös munkával a kerekasztal mellett, a pedagógusokkal együtt igyekszünk meghozni a köznevelést érintő döntéseket. Bízom benne, hogy a növekvő anyagi megbecsülésen túl ez a partnerség is egyre erősebb lesz és hogy ezt önök érzik.” Érzitek? Akkor, hanyasra értékeljük a csődminiszter, az EMMI felszámoló-biztosának, a biciklitoló bajnoknak, Balog Zoltánnak a teljesítményét?

Skandálás: meg-buk-tál vagy e-lég-te-len; 1-es az eleresztett lufin

5./Következzenek azok, akik mindenhez értenek, mindig mindenről határozott elképzelésük van, akár hetente más és más:

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője. Szerinte „a Fidesz-KDNP minden oktatási kérdés megvitatására nyitott… Természetesen szabadon lehet tüntetni, de a tüntetés alkalmatlan fórum szakmai kérdések interaktív megvitatására.” Úgy látszik elfelejtkezett róla, hogy korábban ők is próbáltak a parlamenten kívül megoldani olyan kérdéseket, amiket bent nem sikerült – és mi sem az utcán akartuk kezdeni!

Folytassuk egy „nagy kedvenccel” akinek saját bevallása szerint is van egy rakás kockás alsónadrágja. Németh Szilárd rezsibiztos: „A szakszervezeti vezetők az ellenzéki pártok elvtelen kiszolgálóivá váltak, az iskolákat pedig ugyanezek a szakszervezetek túszul ejtették… Ugyanúgy gátlástalanul tolják maguk előtt a gyermekeket, ugyanúgy felelőtlenül használják a kiskorú tanulókat pajzsnak, mint az Európát lerohanó illegális bevándorlók.”

Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke szerint „míg korábban az MSZP kivonta a pénzt az oktatásból és eladósította az önkormányzatokat, addig a FIDESZ visszateszi bele a pénzt, becsüli és tiszteli a pedagógusokat, illetve az életpálya-modell által segíti a bérrendezést.” – Megbecsülés, tisztelet, növekvő források??? Melyik országról beszél kabinetfőnök úr?

Menjünk tovább. Lázár János, a miniszterelnökség első embere korábban azt mondta: „Minden pedagógusnak tudomásul kell vennie, hogy a KLIK a munkaadója, ezért semmi oka nincs, hogy a dolgozók megválasszák, ki legyen a munkaadójuk. … Egyébként sem a farok csóválja a kutyát.” – Szóval mi vagyunk a farok. Később már úgy nyilatkozott, hogy „A szaktárca meghallgatja a pedagógusokat, véleményüket figyelembe veszi, s a túlzott bürokrácia felszámolására törekszik.”

Akkor melyik is az őszinte megnyilatkozása, szépmosolyú miniszter úr?

Skandálás: meg-buk-tál vagy e-lég-te-len; 1-es az egyszerre eleresztett 4 db lufin

6./ Végül, de nem utolsó sorban nézzük meg, hogy a miniszterelnök mit gondol erről az egészről? „Olyan viccesen hangzott az egész.”- mondta az 50 ezer fős március 15. tüntetés után, még korábban pedig itt a Palotaszállóban, zártkörű beszélgetésen életszerűtlennek titulálta már magának a levélnek is a megfogalmazását. Szerinte mögöttünk kizárólag ellenzéki erők, meg Soros György állhat (az a Soros, aki tudjuk, hogy korábban is támogatta a fiatalok angliai tanulmányait). Életszerűtlennek tartjátok, hogy már megint itt állunk minden konkrét ok nélkül? Értékeljünk!

Skandálás: meg-buk-tál vagy e-lég-te-len; 1-es az eleresztett lufin

Le kell vonnunk a lesújtó következtetést: sajnos az oktatáspolitika nem dicsekedhet kimagasló tanulmányi eredményekkel. Sokat kell dolgozni, hogy ebből a pótvizsgán valami kikerekedjen.

Ezzel az osztályozókonferenciát lezárom.

https://www.youtube.com/watch?v=ATKcXvwL-zs