Mi lett velük azóta? – tanártörténetek a kirúgások után három évvel: Kapin Lilla

Törökné Pethő Erzsébet riportja

2022 végén példátlan dolog történt a magyar köznevelésben: 15 tanárt kirúgtak a munkahelyükről az ország oktatási intézményeire kiterjedő sztrájkok és polgári engedetlenségek megtörésére. A munkaügyinek álcázott indoklás mögött valójában politikai okok húzódtak. A kirúgott tanárok azóta is tartják a kapcsolatot, közösségük igazi baráti társaság lett.

Az idézet Kapin Lilla 2022. október 14-i Facebook posztja. Aznap sok száz pedagógus, diák és szülő együtt állt ki, hogy felhívják a figyelmet az oktatás tarthatatlan helyzetére. Lilla második éve volt az Eötvös József Gimnázium biológia-matematika szakos tanára, amikor 2022. december 1-jén kirúgták.

A 2023. március 13-án kezdődő pert a Belső-Pesti Tankerület ellen első fokon elveszítette, majd idén július 28-án jött a hír, hogy másodfokon a bíróság megváltoztatta az elsőfokú ítéletet.

Nemrég tudtad meg, hogy végül másodfokon nyertél. Milyen érzésekkel fogadtad ezt a hírt?

Mivel a másik két tanári per esetében a bíróság a pedagógusok ellen döntött, különösen meglepő volt számunkra, hogy a mi ügyünkben másként határoztak. Hatalmas kő esett le a szívemről, és jó érzés volt megtapasztalni, hogy nemcsak erkölcsi, hanem jogi értelemben is igazunk volt. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy eredeti célunk a polgári engedetlenséggel az volt, hogy elősegítsük egy jobb oktatási rendszer kialakítását – ez a cél sajnos nem valósult meg. Így az ítélet egy szerény elégtétel egy nagyobb ügy elvesztése mellett.

Emlékszel arra a napra, amikor megtudtad, hogy elbocsátanak?

2022. november 30-án a Belügyminisztérium kiadott egy közleményt, melyben jelezte, hogy elbocsátanak 8 pedagógust. Épp ezt a cikket olvastam, amikor az igazgató behívott az irodába. Ekkor biztos voltam benne, hogy én is a 8 tanár egyike vagyok.

Milyen nehézségekkel kellett szembenézned a kirúgásod miatt?

Szerencsés helyzetben voltam abból a szempontból, hogy nem voltak családi kötelezettségeim, így csak magamra kellett koncentrálnom. A legnagyobb kihívást mégis az jelentette, hogy kitaláljam, hogyan tovább. Hat éven át készültem arra, hogy tanár legyek – ebben éreztem magam otthon és a tanítás töltötte ki az életem legnagyobb részét. Úgy éreztem, ez az egyetlen dolog, amihez bármennyire is értek.

Hogy változott meg az életed? Mi történt veled azóta?

A kirúgásom után kicsit több mint egy évig egy civil szervezetnél dolgoztam. Ott rengeteg értékes embert ismertem meg, sokat tanultam, és új tapasztalatokat szereztem.  Ez az időszak segített kilépni a tanári szerep szűk kereteiből.

Tavaly áprilisban mondtam fel itt, majd ezt követően közel egy évig Európában utaztam a párommal, ahol különböző magánszemélyeknél és vállalkozásoknál önkénteskedtünk. Ez az élmény teljesen más perspektívát adott az életről, a munkáról és a közösségekről. 

Jártunk Ausztriában, ahol többek közt egy farmon dolgoztunk, majd Olaszország és Spanyolország következett, ahol kertészkedtünk és kerti dómokat építettünk. Dániában egy idős házaspár farmján, majd Norvégiában előbb egy családi farmon vállaltunk munkát, majd egy tóparti házban nomád körülmények között éltünk. Ezután jött Írország, végül Portugália, ahol egy szörf vendégházban tevékenykedtem.

Most egy időre újra itthon vagyok, de a jövőben biztos, hogy külföldre szeretnénk költözni. 

Kívülről talán úgy tűnhet, hogy sok minden megváltozott – különböző munkák, folyamatosan változó környezet, más életritmus. De belülről úgy érzem, hogy az igazán fontos dolgok – mint az emberi kapcsolataim, vagy az értékrendem – nem változtak meg, sőt lehet, hogy inkább megerősödtek.

Mennyire sikerült feldolgozni a történteket? Ki vagy mi segített ebben?

A kirúgásom után leginkább arra vágytam, hogy lezárhassam ezt az egész történetet, és továbbléphessek. Ez nem volt egyszerű, mert az elsőfokú bírósági eljárás miatt újra és újra vissza kellett térnem a múlt eseményeihez – minden tárgyalás feltépte a sebeket, így a feldolgozás sokkal hosszabb és nehezebb lett, mint reméltem.

Eleinte mély haragot éreztem – nemcsak az oktatási rendszerrel, hanem a magyar társadalommal, és különösen a tanártársadalommal szemben is. Úgy éreztem, ha egységesebben kiállunk egymás mellett, ha közösen és határozottabban lépünk fel, akkor talán más lehetett volna a történet vége. Talán valódi, mélyreható változások indulhattak volna el az oktatásban – de ez sajnos elmaradt.

Az idő sokat segített abban, hogy a sértettségem és csalódottságom oldódjon, és helyet adjon a megértésnek, az elfogadásnak. Emellett nagyon sokat jelentett a családom és a barátaim támogatása – hogy volt kihez fordulni, ha épp nehezebb napom volt.

Külön szeretném kiemelni a kirúgott tanárok közösségét is. Rendkívüli embereket ismertem meg bennük, és jó érzés volt tudni, hogy nem vagyok egyedül – hogy vannak, akik hasonlóan gondolkodnak és éreznek, mint én. 

Ma is részt veszel hasonló ügyekben? Jársz tüntetésekre?

Úgy gondolom, hogy ha valaki fontosnak tart egy ügyet, akkor kötelessége – legalább – megjelenni egy olyan demonstráción, ami ezt képviseli. Idén több tüntetésen is részt vettem: ott voltam az igazságszolgáltatás függetlensége mellett szervezett megmozduláson, az átláthatósági törvény elleni tiltakozáson, a Puzsér Róbert által kezdeményezett polgári ellenállás demonstráción, és a Pride-on is. Ezek politikai hovatartozástól független kérdések, amelyek arról szólnak, hogy milyen országban szeretnék élni. Ha valaki még ennyit sem tesz – hogy egyszerűen jelen van, amikor számítana –, akkor nehéz változást várni. A tétlenségnek is megvan a következménye.

Milyen jövőt látsz a magyar oktatásban?

Nem szeretnék borúlátó lenni. Az oktatást természetesen erősen befolyásolja a politika, de ugyanilyen meghatározóak a benne dolgozó pedagógusok is. Ma is sok kiváló tanár dolgozik a rendszerben, akik a nehézségek ellenére elképesztő odaadással és szakmai színvonalon végzik a munkájukat – gyakran erőn felül.

Ugyanakkor azt is látni kell, hogy még ha egyszer el is indulna egy valódi, szakértők által kidolgozott, korszerű – a 21. század kihívásaira reagáló – reformfolyamat, az sem oldana meg mindent azonnal. Egy új rendszer sem lesz jobb attól, ha közben megmaradnak benne olyan szereplők, akik nem tudnak vagy nem akarnak változni, fejlődni.

Csak remélni tudom, hogy egyszer lelkiismeretes, rátermett, és megbecsült tanárok fognak tanítani egy támogató, diákbarát rendszerben, ahol nem a tanulók megtörése, meggyötrése a cél, hanem a segítésük, a bennük rejlő lehetőségek kibontakoztatása. 

Mit üzensz a tanároknak? És mit azoknak, akik tanárok szeretnének lenni?

Köszönöm a jelenlegi és/vagy jövőbeni munkájukat…