Mi lett velük azóta? – tanártörténetek a kirúgások után három évvel: Pfeiffer Norbert

Törökné Pethő Erzsébet riportja

2022 végén példátlan dolog történt a magyar köznevelésben: 15 tanárt kirúgtak a munkahelyükről az oktatási intézményekre kiterjedő sztrájkok és polgári engedetlenségek megtörésére. A munkaügyinek álcázott indoklás mögött valójában politikai okok húzódtak. A kirúgott tanárok azóta is tartják a kapcsolatot, közösségük igazi baráti társaság lett.

(Csányi Vilmos)

Pfeiffer Norbert a Karinthy Frigyes Gimnáziumban tanított biológiát németül, amikor 2022. november 30-án megtudta, hogy a Külső-Pesti Tankerület által elbocsátott hat tanár egyike.

Emlékszel arra a napra, amikor megtudtad, hogy elbocsátanak?

Mit sem sejtve mentem be az iskolába. Az aulában találkoztam az egyik kollégával, aki szintén részt vett a polgári engedetlenségben és ő újságolta, hogy bizony a hírekben már szerepel, hogy a mi iskolánkból 6 tanárt elbocsátottak. Kisvártatva az is kiderült, amikor bementem az igazgatóságra, hogy én vagyok az egyik. A vezetőségből volt, aki nagyon kétségbe volt esve. Nem ijedtem meg, inkább arra gondoltam, hogy történt végre valami. Mégha nem is erre számítottam, hanem párbeszédre (naivan). Aztán sodortak bennünket az események. Média… Tüntetés… Este élő adásban is voltunk. Megmozdult a föld körülöttünk.

Ha mindezt előre tudod, akkor is beleállsz?

Én azért álltam bele a polgári engedetlenségbe, mert elég stabilnak éreztem az életemet anyagilag és egyéb tekintetben ahhoz, hogy egy rajtam túlmutató cél felé lépjek. Egy olyan irányba, ami nem csak, nem elsősorban nekem lesz jó. Azt gondolom ma is, ha mindenki tényleg csak kézfeltartva várta volna, hogy kedvező irányú változások mikor indulnak el, akkor valószínűleg ma sem lenne megemelve a kollégák fizetése egy elfogadható szintre. Persze azt is tudom, hogy néhány ember semmiképpen nem vállalhatta azt, amit mi. Ugyanakkor véleményem szerint nagyobb szintű összetartásra lett volna szükség – és itt nem a passzív tűrésre gondolok. Sajnos az ellenállás mérsékelt volta csak a béremelésre volt elég, arra nem, hogy más tekintetben is kedvező változásokat sikerüljön kiharcolnia a tanároknak: óraszámok csökkentését, szabad tankönyvválasztást, stb. A kirúgás után a közoktatásban mind a mai napig persona non grata státuszban vagyunk (egy listán, mint az átkosban). Persze, dolgozni mást vagy másutt is lehet, de a pedagógus szakma a többségnek hivatás is, részben ezért is nehéz váltani.

Hogy változott meg az életed? Mi történt veled azóta?

Néhány tekintetben kedvezően változott az életem. Sokkal nagyobb szabadságban élem meg a mindennapjaimat. Cserébe viszont több dolgot kell önállóan megvalósítanom. Több időm jut olyan dolgokra, amiket szeretek csinálni.

Azt látom, hogy az oktatásban dolgozók a TÉR és egyéb teendők révén még jobban le vannak terhelve – különösen, ha valaki szeretné lelkiismeretesen végezni a dolgát, nem csak elvégezni. Most egy alapítványi iskolában tanítok óraadóként.

Mennyire sikerült feldolgozni a történteket? Ki vagy mi segített ebben?

Nem vettem igénybe szakember segítségét a ránk zúduló történések feldolgozásához. A baráti kör és a társadalom széles rétege elismerte és támogatta a kiállásunkat. Ez nekem nagyon sokat jelentett. Volt, aki ismeretlenül megállított az utcán és gratulált. Viszont az, hogy bepereltük a volt munkáltatónkat, aránytalanul sok energiát vett el a mindennapjainkból és sebeket szakított fel.

Ma is részt veszel hasonló ügyekben? Jársz tüntetésekre?

Keddenként gyakran elmegyek tüntetni. Néha máskor is. Egy civil szervezetben is jelen vagyok. De jelenleg nem az oktatásügy megreformálása a központi kérdés az életemben, mert a következő egy évben még nem látok rá reális lehetőséget.

Ha tehetnéd, visszamennél a közoktatásba?

Abba az iskolába, ahol tanítottam, visszamennék, jelenleg így érzem. Sokat változtam ugyan az eltelt időszakban és az iskola is átalakult, de talán még vannak közös értékek és célok. Viszont egy ismeretlen intézményben sokkal nehezebben tudom elképzelni a közoktatásba való visszatérést. Ráadásul óraadóként a mostani helyemen úgy érzem, hogy azt csinálom, amihez értek. Nem lenne egyszerű döntés, ha nyitva állna a kérdés.

Mit üzensz azoknak a fiataloknak, akik tanárok szeretnének lenni?

Azt gondolom, hogy senki se a két hónapos nyári szünet miatt válassza a pedagógusi pályát. Ugyanis a többi 10 hónap alatt sokszor éjszakába-hétvégébe nyúló tevékenységek egész sora várhat a pályára készülőre. Ezt a kívülállók nem látják, és bizony több dologról le kell mondani, ha valaki ezt a pályát választja. A leendő tanároknak leginkább az üzenném, hogy a mainál hatékonyabb érdekérvényesítő rendszer kiépítésével és fenntartásával tehetik olyanná az iskolát, amilyennek szeretnénk: elégedett tanárok, akik nyugodt légkört tudnak teremteni a diákok fejlődéséhez. Ne a teljesítmény legyen az elsődleges.