Miért döntenek a bíróságok másképpen az ugyanolyan tanárperekben?

írta: Nagy Gábor

Túlzás nélkül állítható, hogy hírfogyasztó állampolgár naponta többször is találkozik bírósági “ügyekkel”, perekkel kapcsolatos hírekkel. A leggyakoribbak a büntetőügyek: baleset, sérülés, gyilkosság. Az elmúlt években a közigazgatási (és alkotmányjogi) ügyek sem ritkák: gyülekezett, megtiltották, megbüntették, adóhátraléka van, népszavazást kezdeményezett, elkaszálták, de a Kúria mégis engedte – vagy épp nem. A polgári ügyeket is rendre olvashatjuk: elváltak, neki ítélték a gyereket, kártérítést követelt, kirúgták és beperelte… 

Aki évek óta rendszeresen fogyaszt híreket, joggal érezheti úgy, hogy valamelyest ért ezekhez az “ügyekhez”, ezért felteszi a kérdést: 
– Miért neki ítélték a gyereket, hiszen erőszakoskodott? 
– Miért nem engedték a gyülekezést, hiszen ez egy békés tüntetés a szabadságért? 
– Miért 5 évet kapott a gyilkos, és miért nem 15-öt, vagy életfogytot? Sőt, miért nem halálbüntetést?

Ezek a kérdések teljesen jogosak. A jogrendszer egyik alapvető célja, hogy igazságos döntéseket hozzon. Ideális esetben az igazságos döntés megegyezik a társadalmi elvárással. Amikor valaki nem ért egyet egy döntéssel, annak megkérdőjelezése természetes reakció. A gyakorlatban azonban a “társadalom” véleményét nem lehet kikérni, a társadalom absztrakció, szóval véleménye nincs. Az egyének megkérdezése pedig lehetetlen, a köztük lévő konszenzus pedig kizárt.

Erre a nehéz feladatra  (ti. “igazságos döntés”) jelöltük ki (mi, a társadalom) a bírósági szervezetrendszert, ezen belül a bírákat. 

További jogelméleti fejtegetés helyett (amelynek egyébként lenne értelme és szerepe is! – talán máskor megteszem) inkább felteszek néhány kérdést. A cikk célja nem az egyértelmű válaszok megadása, hanem néhány lehetséges szempont felvetése ezek megértéséhez. 

Miért döntenek a bírók úgy, ahogy? És miért tűnik úgy, mintha ugyanilyen ügyekben néha egészen másképp döntenének – azaz összevissza? Valóban következetlenek a bírósági ítéletek? Mi befolyásolja a bírák döntését? Egyáltalán: emberi lények-e a bírák? Jó ez így?

Segítségül érdemes feleleveníteni egy közelmúltbeli ügysorozatot, amely a cikk apropójául is szolgál. Ebben az esetben a bírói döntések ütköztek a társadalom – egyesek által vélt – elvárásával. A kérdések konkretizálva:

Oktatásügy iránt érdeklődő polgárokban – és talán mindenkiben – élénken él a 2022-es év emléke. No, nemcsak a választások miatt (sőt, utólag éppen nem a választások miatt): 2022 nem a választások, hanem az oktatási mozgalom éveként maradt meg sokak az emlékezetében. Országos pedagógussztrájk és polgári engedetlenségi hullám, tanártüntetés, diáktüntetés, polgárok tiltakozásai. Ebben az évben szűnt meg az EMMI, és került az oktatásügy a Belügyminisztérium alá.

A budapesti Kölcsey Gimnáziumból kirúgtak öt pedagógust: Molnár Barbarát, Ocskó Emesét, Palya Tamást, Sallai Katalint, Törley Katalint. Novemberben további hat tanárt rúgtak ki a Karinthy Frigyes Gimnáziumból: Horváth Brigittát, Nemes Máriát, Ősi Juditot, Pfeiffer Norbertet, Rábai Jánost, Velényi Dórát. További egy pedagógust a Vörösmarty Gimnáziumból, Törökné Pethő Erzsébetet, egyet az Eötvös József Gimnáziumból, Kapin Lillát.

A kirúgott 13 tanár számára – az iskolai és utcai tiltakozások mellett – sajnálatos módon a küzdelem egy új frontja nyílt meg: a bíróságon érvelhettek igazuk mellett. Ebben  jogvédő szervezetek nyújtottak nekik segítséget, a Társaság a Szabadságjogokért és a Helsinki Bizottság.
Három tanárper indult: Egyet a kölcseys tanárok, egyet a karinthys tanárok, egyet pedig a Vörösmarty és Eötvös pedagógusai közösen indítottak a tankerületek ellen. 

Az eredmények eddig: 
A karinthys tanárper eredménye: első- és másodfokon is elutasították a keresetüket.
A kölcseys tanárper: elsőfokon a tankerület vesztett – azaz a felmentés nem volt jogszerű –, másodfokon azonban a tanárok vesztettek.
A Vörösmarty-Eötvös tanárper: elsőfokon a tanárok vesztettek, másodfokon a tankerület vesztett, a tanároknak adott a bíróság igazat.

A jogszabály értelmében rendkívüli felmentéssel akkor szüntethető meg közalkalmazotti jogviszony (akkoriban ez volt a pedagógusok jogállása), ha a munkavállaló a közalkalmazotti jogviszonyból eredő lényeges kötelezettségét – szándékosan vagy súlyos gondatlansággal – jelentős mértékben megszegi (illetve olyan magatartást tanúsít, amely a közalkalmazotti jogviszony fenntartását lehetetlenné teszi).²

A ténykérdések – szemben a jogkérdéssel – többnyire nem vitatottak: a pedagógusok szándékosan szegték meg kötelezettségüket.

Ízlelgessük ezt a szót:

jelentős!

Sem a Munka Törvénykönyve, sem a közalkalmazotti törvény, sem a jelenleg hatályos státusztörvény nem definiálja, mit értünk “jelentős mérték” alatt. De nem szól erről sem kollektív szerződés, sem szervezeti és működési szabályzat, Nemzeti Pedagógus Kar etikai kódex, az utolsó munkáltatói utasítástól az Alaptörvényig és történeti alkotmányig nincs szó arról, hogy mit jelent az, hogy jelentős.

A választ az ítélkező bíró adja meg. Pontosabban: az adott ügyben eljáró bíró dönt arról, hogy vitatott “kirúgás” esetén, az adott körülmények között a kötelezettségszegés „jelentős”-e annyira, hogy megalapozzon rendkívüli felmentést.

Ez a feladat az, ami a bírói munkának különös súlyt és sajátos varázst ad. Ezért járunk a bíróságra: azt szeretnénk, hogy egy tőlünk és ellenünktől független szereplő, egy (megmondási hatalommal) bíró mondaná meg egy vitatott kérdésről – általában jogi absztrakcióról, itt: jelentős –, hogy az mit jelent. 

Hogyan is „működik” a bíró?

Elsőként vizsgáljuk az egyértelmű szempontokat (“ténykérdések”). A bíró a jogszabálynak van alárendelve. Ezek adják a döntés kereteit. Nem foglalhatja ítéletébe a fő- és jószágvesztést, akkor sem, ha a felek kölcsönösen indokoltnak tartják. Az ítélkezés nem válhat az önkény eszközévé a törvény ellenében.

A bíró – jellemzően – alárendelt a kereseti kérelemnek, azaz úgy dönthet, ahogy legalább az egyik fél azt kéri, illetve egyes esetekben ahogy a felek az ellen nem tiltakoznak. Ha a tanárok megrovást kaptak a tankerülettől, és ezt a pedagógusok vitatják, a tankerület viszont jogosnak tartja, akkor a bíróság nem mondhatja, hogy “márpedig legyenek kirúgva”, mert ezt tartja helyesnek. A bíró nem talál ki harmadik megoldást, hanem a felek által előadott állítások és jogi érvek között dönt.

De miért dönt máshogy hasonló ügyekben?

Minden helyzet más és más – jogászosan: esetről esetre mérlegel. Nincs két ugyanolyan ügy. Más emberek, más helyzetek, más célok, más tanárok, más hiányzó óraszám, más kötelezettségszegés, más tanulói igények. Ezek mind számítanak.

A valódi kérdés tehát így hangzik: Adunk-e mérlegelési jogot a bíróknak? 

Ha nem adunk, akkor ne várjuk, hogy figyelembe vegyen emberi, körülménybeli tényezőket – például azt, hogy mi volt az engedetlenség célja, vagy milyen hatásokkal volt a diákokra. (Éppen ezek figyelembevétele számított a Vörösmarty–Eötvös-perben másodfokon, a Kölcseys-perben elsőfokon.)

Természetesen ez nem jelenti, hogy vakon hinnünk kell minden ítélet helyességében. Joggal várhatjuk el a bírótól,  ítéletét világosan, érhetően, részletesen indokolja meg. Legyen az érvelés és a gyakorlat következetes, meggyőző, méltányos és jogszerű.

Mint minden döntéshozatali helyzetben, egyik legfontosabb tényező maga az ember. Emberi lények-e a bírák? – tette fel a kérdést Jerome Frank amerikai jogfilozófus, jogi realista, szkeptikus jogász. A válasz – szerintem – kétségkívül az, hogy igen.

Egy bíró is reggel felkel, megissza a kávéját, bemegy a munkahelyére, kinyitja a laptopját, elolvassa az aktáját és megírja az ítéletét. Eközben éli életét. Van családja. Olvassa a híreket. A gyereke lehet, hogy kimegy a diáktüntetésre, vagy nem megy ki. Összeszólalkozik a kollégáival – vagy barátkozik velük. Este korán vagy későn fekszik le. Szerencsés, boldog, vagy nehéz gyerekkora volt. A gimnáziumot szerette vagy utálta. Az egyetemen bejárt órákra vagy nem járt be, szerette vagy nem. Akart-e valaha tanár lenni? Szociális munkás? Vagy mindig is kúriai bíró szeretett volna lenni, de még a törvényszéken vesztegel? Büntis bíró akart lenni, de polgáris lett; családjogi akart lenni, de munkaügyi lett? 
A törvény betűjében hisz (jogpozitivista) vagy a törvény szellemében (természetjogász)? Vagy próbál a kettő között maradni? 
Polgári konzervatívnak vallja magát vagy liberálisnak? Kormánypárti? Ellenzéki? 

Fontos hangsúlyozni, hogy a bírák nem korlátlanul akármilyen emberek. A rendszer igyekszik kontrollt gyakorolni felettük. Elvárjuk, hogy viszonylag sikeresen elvégezzék a jogi egyetemet, végigjárják a bírósági ranglétrát, leszakvizsgázzanak és kinevezzék őket. Ne vállaljanak politikai szerepet. A bírói kar szelektált társulat, de mégsem steril. Az emberi tényezők nem zárhatók ki teljesen.

Ezek a tényezők – amik feljebb olvashatók – mind befolyásolják a döntését, azt is, hogy mit jelent neki a jelentős. 

Nem vagyok álszent, muszáj beszélni a mai magyar valóságról is. A bíróság működése nem problémamentes. Kérdéses, bizonytalan, az ítélkezési gyakorlat tele van következetlenségekkel és hibákkal. 

Joggal kritizált az ügyelosztási rend (mely ügyekhez mely bírók kerülnek), a Kúria egyre erősődő szerepe, a korlátozott precedensrendszer (azaz, hogy a Kúria egyes döntéseihez kötve vannak az alsóbb bíróságok).

Sokan politikai befolyást sejtenek egyes döntési mintázatokban. Közvetlen politikai befolyásra bizonyítékot nem ismerek, de közvetett, strukturális befolyásra jelek léteznek. Például: munkaügyi perekben, amikor az állam a munkáltató, jóval nehezebb a munkavállalónak pert nyerni, mint amikor egy magánmunkáltatóval szemben pereskedik.

A hierarchikusan szervezett bírósági rendszer sem segíti a jogkereső polgár bizalmát. A bírák – tudatosan vagy tudattalanul – figyelemmel lehetnek arra, milyen döntéseket vár el tőlük a másodfok vagy a Kúria. Egy-egy „visszafordított” döntés ugyanis nemcsak szakmai kritikát jelenthet, hanem akár a karrierlehetőségekre is hatással lehet.

Maga a szervezetrendszer is több szempontból “fogva van”:
– jelen van a “dermesztő hatás” (chilling effect), azaz a félelem attól, hogy egy-egy „kényes” ítéletnek következményei lehetnek;
– fennáll a bírói autonómia korlátozása – akár politikai, akár belső igazgatási oldalról;
– a munkaterhek nőnek, miközben az adminisztratív dolgozók hiánya egyre súlyosabb problémát okoz.

Általában véve a jogalkotás, amely alapvetően határozza meg a bírák döntését, maga is súlyos válságban van. A jogalkotással foglalkozó szakemberek (vigyázat: ezek nem a politikusok!) hatalmas, egyre fokozódó munkateher alatt vannak 5-8 éve. Egyre kevesebben vannak szakemberek, miközben a minisztériumi apparátusban egyre több az érdem nélkül kinevezett alkalmazott – vagy épp a haveri ügyvédi irodákhoz kiszervezett „jogalkotás”, olyanokhoz, akik még sosem írtak jogszabályt. 
Ennek következménye: gyakran születnek következetlen, végrehajthatatlan vagy értelmezhetetlen jogszabályok. Ez a bíróságokra is hatással van.

A válasz nehezen, de inkább nem megtudható. 

Lehet hiba, tévedés, emberi mulasztás vagy számítás.
Lehet benne politikai befolyás vagy a rendszer működési elégtelensége. 
Lehet, hogy teljesen indokolt a különbségtétel – csak éppen az indokolás hiányos, így nem követhető.

Egy pár dolog viszont biztos:

Ez az anomália lehet feloldható. De lehet nem feloldható is, mert a jog nem végleges, mindenre kiterjedő örök igazság, hanem egy igazságszerűséghez közelítő eszközrendszer. 

A bírósági ítéletek nem csupán a törvény szövegéből, hanem a törvény értelméből, a körülményekből, a bírói és ügyvédi egyéni meggyőződésből, a jogászi kultúrából, az intézményi logikából, a társadalmi elvárásokból, sőt néha az időpontból – a politikai ciklusból, a napi hírekből – is táplálkoznak.

Ez a szabadság egyszerre zavarba ejtő, mégis megvédendő sajátossága a jogállamiságnak. Mert bár a szándékos befolyásolás, a politikai nyomás, a következetlenség és az átláthatatlanság ellen küzdeni kell, a bíró szabadsága – a független ítélkezés lehetősége – még mindig az egyik legfontosabb garancia arra, hogy ne az erősebbnek, hanem az érveknek legyen igazuk.

1. 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről 52. § (1) bekezdés b) és c) ↩︎
2. A tanárperekben a zárójelet megelőző eset állt fenn. Ismerős lehet a felmentési okok megfogalmazása a munkajogban jártasaknak: ez nagyjából a munkaviszony azonnali hatályú felmondásának felel meg. Az új, köznevelési foglalkoztatotti jogviszony is az itt szereplő hasonló okokból szűnhet meg. ld. 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről 78. § (1) bekezdés, 1992. évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról 33/A. (1) bekezdés, 2023. évi LII. törvény a pedagógusok új életpályájáról 53. § (1) ↩︎