Mi lett velük azóta? – tanártörténetek a kirúgások után három évvel: Nemes Mária

Törökné Pethő Erzsébet riportja

2022 végén példátlan dolog történt a magyar köznevelésben: 15 tanárt kirúgtak a munkahelyükről az oktatási intézményekre kiterjedő sztrájkok és polgári engedetlenségek megtörésére. A munkaügyinek álcázott indoklás mögött valójában politikai okok húzódtak. A kirúgott tanárok azóta is tartják a kapcsolatot, közösségük igazi baráti társaság lett.

                                                                      (Edward Snowden)

Nemes Mária a Karinthy Gimnázium angol-földrajz szakos tanára, a 9. ekny osztály osztályfőnöke volt, amikor 2022. november 30-án kirúgták. Ő az egyetlen az ügyet bíróságra vivő tanárok közül, aki az elsőfokú tárgyalás után úgy döntött, hogy befejezi, nem fellebbez, hanem inkább elfogadja a kedvezőtlen ítéletet és kiszáll.

Az első kérdésem, hogy miért szálltál ki, miért nem akartál továbbmenni a másodfokra?

Mert nem láttam értelmét. Első fokon veszítettünk, és én úgy éreztem, hogy a TASZ nem tett meg mindent, hogy megnyerjük a pert, ezen kívül a sok tárgyalás vissza is húzott a múltba, amit szerettem volna elengedni. Már nem volt erőm tovább csinálni. Benne vagyok viszont egy másik perben, több szülő feljelentette a Külső-Pesti Tankerület vezetőjét, Rábel Krisztinát hamis tanúzás miatt. Abban a büntetőfeljelentésben részt veszek én is, és megyek a rendőrségre, az ügyészségre…

Emlékszel arra a napra, amikor megtudtad, hogy elbocsátanak?

Berta Bea mondta meg, amikor délután összefutottunk a zebrán. Aztán a többire nem emlékszem, csak hogy aztán elmondtam a tanítványaimnak, és felhívtam anyukámat is, hogy ne a hírekből tudja meg. Nagyon jól esett, hogy azt mondta, hogy büszke rám.

Milyen nehézségekkel kellett szembenézned a kirúgásod miatt?

Csak érzelmi nehézséggel. Álláslehetőséggel azonnal kerestek, aztán néhány héttel a kirúgásom után el is helyezkedtem.

Hogy változott meg az életed? Mi történt veled azóta?

Egy céghez kerültem, ahol fél állásban angolt tanítok, illetve óraadó vagyok az ELTE-n, és magánórákat adok. Az idén a Bangkokban rendezett Nemzetközi Földrajzi Diákolimpiára kijutott diákok közül kettőt én készítettem fel magánúton. A legnagyobb különbség az életemben a kirúgásom előttihez képest az, hogy sokkal szabadabb vagyok, én osztom be az időmet, és nem kell főszezonban nyaralni, hanem bármikor elmehetek. A kirúgásom óta minden szeptember 1-jén szabadnapon vagyok.

Mennyire sikerült feldolgozni a történteket? Ki vagy mi segített ebben?

Teljesen feldolgoztam. Már csak egy egészséges düh van bennem, amit nem is szeretnék elveszíteni. „Szerencsére” könnyű dolgom van, mert mindig gondoskodnak arról, hogy táplálják ezt a dühöt. Leginkább azért vagyok dühös, mert minden szinten megloptak: ott kellett hagynom a kilencedikes osztályomat, és a többi tanított osztályt, akiktől soha nem kaphatok szerenádot. Elvették a tanítványaimat, akiket soha nem kaphatok vissza. Persze még lehetnek új tanítványaim és lehet még szerenád is, de nem tőlük.

Igazából december 16-ig voltam elkeseredve. Aznap tartotta Pintér Sándor a konzultációnak nevezett túsztárgyalást. Ekkor döntöttem el, hogy vége, nincs is remény. És fura módon meg is könnyebbültem. Elolvastam Zoltán Gábor Orgia című regényét, és ez is sokat segített, relativizálta a problémámat, amit ezután már kisebbnek láttam. És a legjobb barátnőm, a kőszikla, aki miatt már nem tragédiának látom a közoktatást, hanem csak egy rossz kabarénak.

Ezen kívül a volt és mostani kollégáim is sokat segítettek a feldolgozásban. De én is tudtam segíteni magamon azzal, hogy magam igazítottam a saját életemet, és igyekeztem belőle jót kihozni. Volt kollegáimmal, akik a kirúgásunk után kiléptek, beindítottunk egy kis magántanári kollektívát. Már csak egy matekos hiányzik. (De hát honnan nem hiányzik matekos?)

Ma is részt veszel hasonló ügyekben? Jársz tüntetésekre?

Nem, soha nem megyek tüntetni, mert semmi értelme nincs. Csak leeresztjük a gőzt, de attól, hogy meghallgatunk néhány verset meg pár beszédet, még nem fog változni semmi. Be kell zárni az iskolákat napokra. Mindet.

Annak idején adva volt a lehetőség, amikor a diákok és a szülők is mellénk álltak, és nagyon sokáig ki is tartottak, mi, tanárok pedig cserbenhagytuk őket. A közoktatás tele van inkompetens, önző tanárokkal, akik nem álltak ki az oktatás ügyéért, nem fogták meg a kinyújtott kezet, most pedig már késő.

Ha tehetnéd, visszamennél a közoktatásba?

Soha. Semmiképpen. Hogy mehetnék vissza abba a rendszerbe, ami ellen küzdöttem?

Mit üzensz azoknak a fiataloknak, akik tanárok szeretnének lenni?

Nem tudok elképzelni jobb dolgot, mint középiskolásokat tanítani. Annyi szeretetet sehol máshol nem kap az ember, mint az iskolában a gyerekektől. Viszont, ha aztán a közoktatásban tanít, azt tudnia kell, hogy a rendszer kiszolgálója lesz.