Felvételi szubjektív – „Hű, de nagy az érdeklődés a pedagóguspálya iránt!”

írta: Pilz Olivér

Tegnap este nyilvánosságra hozták a 2025 szeptemberében induló felsőoktatási felvételi ponthatárokat. Mint minden évben, kíváncsian vártam a pontszámok alakulását (az érintettség nélküliek nyugalmával).

Ilyenkor különös figyelmet fordítok volt almamáterem, a Kossuth Lajos Tudományegyetem – ma már Debreceni Egyetem – pedagógusképzésére, mint ezen a téren a vidék egyik hosszú idő óta vezető felsőoktatási intézményére. 1992-ben itt végeztem matematika-fizika szakon, majd egy évtizeddel később, egy másik intézményben biológia tanári diplomát is szereztem.

Mindezek fényében aligha szorul magyarázatra, hogy miért éppen ezeket a szakokat vizsgáltam leginkább a Természettudományi és Technológiai Kar képzései közül.

A felvi.hu adatai alapján a kar 158 féle osztatlan nappali képzést hirdetett meg – alapképzésben már nem indul pedagógusképzés – a tanári pálya iránt érdeklődők számára. A meghirdetett helyek fele állami ösztöndíjas, fele önköltséges képzési formájú. Itt jött az első döbbenet! – mondhatnám kicsit eltúlozva, ha az előző évek tapasztalata nem ugyanez lett volna.

A 79 önköltséges formában meghirdetett lehetőség közül egyetlen egyet fognak szeptembertől megszervezni: a gyógytestnevelő-testnevelő szakot. (Erre a későbbiekben még visszatérek.)

Gondolhatnánk, hogy a debreceni intézmény rosszul mérte fel az igényeket képzési palettájuk meghirdetésekor, de ez nincs így, ugyanis a többi intézmény esetében is ugyanezt a tendenciát láthatjuk…

A beinduló 23 szak közül csupán három ponthatára haladja meg a 400 pontot, míg kilenc esetében ez 300 pont alatt található. A legalacsonyabb a biológia-földrajz szak 228-as értéke.

Csupa közepes középiskolai és érettségi eredménnyel – mindenféle intézményi pont, így bárminemű emelt szintű érettségi és nyelvvizsga nélkül – megközelíthető a 200 pont. Hááát… A „bi-fö”-söknél (és sok másik szakpárnál) nem került magasra az a képzeletbeli léc!

„A Gál Ferenc Egyetemen pedig ennél jóval kevesebb, 192 ponttal is be lehetett kerülni állami ösztöndíjasként tanító szakra nappalira.” – olvasható az Eduline-on.

Ugye nem gondolja senki sem (a kormányt kivéve – bár lehet, hogy ők sem, és csak propaganda, amit napi szinten nyom az Orbán-Hankó-Maruzsa-Balatoni… hurráoptimista kommandó), hogy a magyar közoktatás minőségi megújulása most és velük fog elkezdődni. (Már, ha végül eljutnak a felvettek az öt éves képzés végére, aztán tényleg megkezdik és hosszabb távon meg is maradnak majd a pedagóguspályán…)

Az oktatásért felelősök pedig minden eddiginél hangosabban verik a tamtamot, hogy olyan népszerű a pedagóguspálya az idén, hogy… arról koldulunk. Mert, ez nominálisan sem igaz: bár tényleg több a jelentkező, de még mindig csak alulról karcolgatjuk a Covid előtti létszámadatokat.

Másrészt ott a minőségi faktor: nemrég egy 25 éves érettségi találkozón a volt tanítványaim beszámolóiból arra lettem figyelmes, hogy mennyien végeztek valamilyen pedagógusképzésen – meg is kértem őket, hogy tegyék már fel a kezüket. Az osztály harmada jelentkezett. 26 évig elitgimnáziumokban tanítottam. Az utolsó években évfolyamonként alig volt 1-2 pedagógusnak jelentkező, pedig nem egy, hanem 4 osztály végzett. És az előbb nem dicsekvésképpen (mert nem is lehet az, hiszen nem ez minősíti egy tanár munkáját) használtam az „elitgimnázium” kifejezést, hanem azért, mert így talán mindenki megérti, hogy mennyire nem vonzó a pálya, mekkora mértékben vesztette el vonzerejét nem kisrészben az Orbán-kormányok áldatlan tevékenységének köszönhetően. Ezt támasztják alá a fent említett be nem induló képzések és „övön aluli” ponthatárok is. Ma – óriási tisztelet a kivételnek – nem a legjobbak mennek erre a csodálatos pályára, nem hivatást keresnek, hanem könnyű egyetemi bekerülést és diplomaszerzési lehetőséget. Aztán majd lesz valahogy…

Harmadrészt nem ártana – pláne, ha nem az ön- és közámítás lenne a kizárólagos cél – a jelentkezések számába is kicsit jobban „beleásni”. Mert az összes pedagógiai szakra jelentkezők döntő többsége nem szakos tanárnak (főleg nem kémia- és fizikaszakosnak) jelentkezik. Vannak persze ilyenek is, de közülük nagyon sokan nem is most érettségiztek, hanem már pályán lévő pedagógusok, s kényszerből („gyengéd” kényszerítés hatására) vagy az iskolájához való lojalitásból végeznek el újabb szakot, hogy a hatalmas pedagógushiány kevéssé érintse az ő intézményüket. És nagyon sokan (akár költségtérítéses formában is – lásd fent a Debrecenben induló egyetlen ilyen keretek közt induló szakot) pl. a gyógypedagógusi képesítést – leginkább az alapok megismerését – szeretnék megszerezni. Közöttük rengetegen vannak olyan szülők, akik érintettek, és saját maguk szeretnék (pontosabban kénytelenek) ellátni rászoruló gyermeküket, akiket az állam magára hagyott, mert még a törvényben előírt mennyiségű és minőségű fejlesztést sem kapják meg.

Ezek után, nemhogy a közoktatás minőségi megújulása, de a nyugdíjba vonuló (vagy pályaelhagyó) pedagógusok mielőbbi mennyiségi pótlása is csak illúzió. Az a kis béremelés, amit a pedagógusok kaptak (a munkájukat támogató kollégák viszont egyáltalán nem!) jórészt az Európa-bajnok infláció hatásait volt képes korrigálni, s lényegében a járványhelyzet előtti megélhetési viszonyokat állította vissza. De, mint ezerszer írtuk-mondtuk: nem ez, különösen nem kizárólag ez a magyar oktatási rendszer rákfenéje! A bérkorrekciótól a ma iskolapadban ülő gyerekeknek aligha lesz jobb a helyzetük. Van egy sor probléma, ami egyébként sem orvosolható pénzzel.

A jövőnket meghatározó oktatás területén (is) csak szájkarate folyik kormányzás helyett!