írta: Biszák Otília¹

2024. január 1-jétől életbe lépett az előző évben a politikai teret nagyban tematizáló státusztörvény, így a pedagógusok az addigi közalkalmazotti jogviszonyuk helyett köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban folytatják a munkájukat (Székács, 2024).  Egyes diákok tüntettek (Herczeg, 2023), pedagógusok sztrájkoltak és polgári engedetlenkedtek (Népszava, 2022), politikusok és művészek álltak a színpadra kinyilvánítani a véleményüket az üggyel kapcsolatban (Holló & Kozics, 2023). Habár nem mindenhol, de a politika és az arról való diskurzus beszivárgott az iskola falai közé, oda, ahonnan előtte tudatosan távoltartották (Jakab, 2022). Az eseménysorozat egy látványos példája annak, ahogyan az oktatás ügye és a politikai szféra összefonódik. A tervezett köznevelési foglalkoztatotti jogviszony a tanárok korábbi státuszán a bérek, a teljesítményértékelés, a tanév potenciális rendje, az átrendelés lehetősége, a pedagógus hallgatók alkalmazási feltételei, a szülőkkel való kommunikációs csatornák, a pedagógus érdekképviselet lehetőségei esetében tervezett többek között változtatásokat (Civil Közoktatási Platform, 2023). Az újítás köznevelésre gyakorolt hatásainak becslése végletesen különbözött a civil szervezetek és a javaslatot támogató kormány szemszögéből.

Az iskola a számos más feladata mellett terepe az állampolgári és politikai szocializációnak is. Szabó Ildikó (2023) az iskolát a szocializáció modelljének formális tényezői közé sorolja, amely elsősorban az állampolgári magatartások kialakításában játszik nagy szerepet és itt teret kapnak a különböző valóságértelmezések és ideológiák. Mindezeken keresztül az oktatási intézményeknek kiemelkedő jelentőségük van a társadalmi integrációban és hatással vannak a politikai stabilitásra is. Jakab György (2022) A demokrácia demokraták nélkül? című könyvében az iskola és az állampolgári szocializáció kapcsolatát diszkurzív módszeren keresztül vizsgálja.

A szerző a pedagógiai, oktatáspolitikai szövegeket egységesen politikai természetűnek tekinti, valamint az írott és beszélt nyelvet nem passzív médiumként fogadja el, hanem aktív valóságalakító tényezőként tekint rá. 

A rendszerváltástól napjainkig az oktatáspolitika számos fordulatot vett (Lőrincz & Antal-Fekete, 2022). A rendszerváltást követő decentralizációs törekvések és a 2000-es évek mértékletes egyenlősítésre való törekvése után 2011-et követően a központosítás jellemezte az oktatási törvényhozást (Lőrincz & Antal-Fekete, 2022). Az oktatáspolitika direkt és indirekt módon is befolyásolja a közoktatásban lévő tanulók állampolgári szocializációját. Direkt befolyásnak mondható a tanterven keresztül például a történelem, társadalomismeret tantárgyak, a diákönkormányzat lehetőségei által szabott keretek (Jakab, 2022). Indirekt hatásként gondolhatunk az oktatási intézményekben a szabályozások hatására kialakuló hétköznapi iskolai klímára, tanár-diák viszonyra (Jakab, 2022).

A pedagógusok életpályájáról szóló törvényjavaslatra, amelyre bizonyos közegekben csak státusztörvényként vagy bosszútörvényként volt szokás hivatkozni, csak az oktatáspolitika elmúlt évtizedes változásainak tükrében érdemes tekinteni. Mindemellett a hazai szinten magas politikai aktivitást kiváltó jellemzője miatt beágyazódik az oktatáspolitikának a kifejezetten politikai folyamataiba is. A különböző oktatáspolitikai narratívákhoz eltérő állampolgári ideálkép kapcsolódik, ennek mentén az iskola politikai és állampolgári nevelésben való szerepét is másképpen ábrázolják. A törvényjavaslatnak nem csak a tartalmi elemei befolyásolják az iskolai állampolgári szocializáció kereteit, hanem erre hatással van az is, ahogyan a különböző politikai aktorok az ezt övező politikai megmozdulásokról nyilatkoznak. Az összetett és sokdimenziós eseménysor egyik jelentős momentumát, a törvényjavaslat parlamenti vitájának felvezetését és az ahhoz kapcsolódó vezérszónoklatokat fogom a fent említett diszkurzív módszerrel elemezni. A vezérszónoklatok a kötött időkeret és a tervezhetőség miatt alkalmassá válnak az elemzésre, jó összefoglalóját adják az addigra kialakuló narratíváknak. 

A pedagógus életpályáról szóló törvényjavaslat egy alapvetően konzervatív állami oktatáspolitika részeként került napirendre. A kormány narratívájába tehát a konzervatív irányba való elmozdulás keretezhető reform folyamatként. Maruzsa Zoltán, köznevelésért felelős államtitkár nyilatkozata a következőképpen jelent meg a Magyar Nemzet hasábjain 2023 májusában a törvényjavaslat céljairól:

A TASZ képviselői a törvényjavaslat elfogadása után az alábbi véleményt hozták nyilvánosságra:

A két idézet közös pontja az, hogy a reformot szükségesnek, fontosnak és elkerülhetetlennek tartja, azonban annak tartalmi pontjairól teljesen eltérő nézeteket vall. Míg az államtitkár az új törvény kapcsán a reformot pozitív tartalommal tölti fel, addig a TASZ szóvivője egyáltalán nem sorolja a reform fogalom alá a változtatásokat. 

A pedagógusok új életpályájáról szóló általános parlamenti vitát 2023. június 16.-án pénteken tartották meg az Országgyűlés nyári 1. rendkívüli ülésének keretében (Nagy, 2023). A parlamenti vita 18 órán keresztül zajlott. A vezérszónoklatok meglátásom szerint jól összesűrűsítik a törvényjavaslatról szóló közéleti, oktatáspolitikai és politikai viták lényegét, a legfontosabb megállapítások és narratívák megjelennek az előre eltervezett beszédekben. A felszólalások szó szerinti leiratát az Országgyűlési Napló 74. száma tartalmazza. (Bakos, és mtsai. 2023)

A napirendi pont előterjesztésére, mint a vita fogalmi kereteinek kialakítására tekintek.  Maruzsa Zoltán az első pár mondatában kijelöli a törvényjavaslat morális céljait

A gyermekek érdekeire való elsődleges hivatkozás mind a törvényjavaslatot benyújtók, mind az ellenzők kezében egy gyakran használt eszközként jelenik meg és a pedagógusok helyzetének megváltozásához is ebből a szempontból közelítenek.

A törvényjavaslat morális megalapozása mellett, kiemelkedő szerepet kap a tényigazságok feltárása. A különböző adatok, statisztikák felsorolása és értelmezése, az azokat előállító intézményekbe vetett bizalmon keresztül legitimálja az oktatáspolitikai döntést. A felszólaló értelmezi a PISA eredményeket, egy javuló tendenciát vázol a tanulók teljesítményével kapcsolatban. A családi háttér befolyásoló szerepéről pedig úgy nyilatkozik, hogy egyre kevésbé meghatározó faktornak tekinthető. A megszületett elemzések egyetlen igaz értelmezőjeként utal a saját narratívájukra, az ellenzők objektív értelmezéseit helytelennek állítja be. 

A törvényjavaslat több elemének legitimitása is a hagyományokra való hivatkozásban gyökerezik. A hagyományokat ebben az esetben érdemes szűkebb időintervallumon értelmezni, hiszen a legtöbb esetben a jelenlegi ellenzék korábbi kormányzási ciklusainak változtatásainak a visszavonásáról van szó.  Ebbe a kategóriába tartozik a nevelőtestület feladatainak kijelölése, a továbbképzés életkori határa, a digitális eszközök ellenőrzésének mértéke, a fegyelmi eljárások lehetőségének visszakerülése. Habár a tanulók és tanárok átirányításával kapcsolatos keretek megváltoznak, a jövőre tett ígéret az, hogy mindezt csak szükségállapotban fogják alkalmazni. 

A törvényjavaslat megszületésének demokratikusságáról a belügyminiszter beszéde szerint elmondható, hogy megfelel a demokratikus normáknak:

Az egyeztetés széleskörű volt és sokféle módszerrel lehetett bekapcsolódni (pl. pedagóguskonzultáció, szakmai egyeztetés a szakszervezetekkel és intézményekkel). Nem csak az egyeztetések mennyiségét, hanem azok minőségét is megfelelőnek értékeli a felszólaló. A kiemelt gondolat az egyik legvitatottabb állítás volt a törvényjavaslatot körülvevő vitákban. A Szülői Hang saját „Fidesz-magyar szótárat” alkotott, amelynek az első elemeként jelenik meg, és a következő értelmezést adja rá a szervezet:

Ez a megnyilvánulás nem csak a tartalmi helytelenséget vonja kérdőre a kormánypárti oldaltól, hanem egyenesen igyekszik a társadalmi egyeztetés fogalomkörét kisajátítani.

Érdemes a javaslat történeti megalapozására is figyelmet szentelni. Az államtitkár megemlíti az önkormányzati fenntartás egyenlőtlenség-növelő hatását, amit felváltott a tankerületi rendszer, így képesek voltak ezt a folyamatot megfordítani. A tanárképzés egyik elhibázott lépéseként említi a bolognai reformot, amit szintén megváltoztattak a tanárképzés osztatlanná tételével (Maruzsa, 2023, 10664. old). Ebből a két példából is jól látszik az a dinamikusan változó oktatáspolitikai környezet, amely nem hagyja az egyes döntések valódi hatását kiforrni. 

Az Európai Unió, mint viszonyítási alap és mint befolyásoló külső ágens is jelen van napirendi pont felvezetésében. Az 1992. évi Maastrichti Szerződés ismeri el hivatalosan az oktatást az EU határkörébe tartozó területként, azonban a szerződés azt is kimondja, hogy

Az összehasonlító mutatók közül az államtitkár az egy pedagógusra jutó diákok számát emeli ki, ami az EU-átlaghoz képest alsó tagozaton alacsonyabb, míg felső tagozaton és középiskolában azzal megegyező (Maruzsa, 2023, 10629 old). Az Európai Unió felé indikátorokat vállalt a kormány a pedagógus béremeléssel kapcsolatban, ennek teljesítéséhez szüksége van a bérezés átalakításához – „a rendszerváltás óta a legnagyobb mértékű pedagógusbéremelés” megvalósulásához azonban az Európai Unió forrásait veszi igénybe a kormány (Maruzsa, 2023, 10634 old).  

A vezérszónoklatokra leginkább az aszimmetrikus fogalompárok alkalmazása jellemző. Az egyik legfontosabb ellentétpár az igazak és hazugok csoportját elválasztó határvonal. A törvényjavaslatot támogatók (Fidesz, KDNP) és az azt ellenzők (DK, Momentum, LMP, Párbeszéd, Jobbik) is a saját csoportját az igazság teljes tudójaként deklarálja, míg a másik összes kérdését és kijelentését hazugságként állítja be. A konszenzus igénye mindkét oldalról fellép a közös cél érdekében. Habár a cél mindkét oldalon a pedagógusok presztízsének emelése és az oktatás reformja, annak tartalmában közös ponttal nem rendelkeznek. 

Szintén a két tábort leíró fogalompár a szavakkal vagy tettekkel az oktatásért küzdők csoportjai. A vitatkozó felek a másik tevékenységét úgy írják le, mintha az ígéreteik és a tetteik ellentétes irányba mutatnának. Az ellenzék efféle cselekedetét egy új fogalom jelöli, a „kaméleonpolitika”. Velük szemben küzdenek a mindenkori példamutatók, akik az ígéreteiket minden körülmények között megtartják. Tóth Endre a Momentum képviselője egy másikféle álságosságról beszél:

Az ellenzéki képviselő ebben az esetben egy alapvető keresztény emberi értéket kér számon a magát keresztény-konzervatívnak mondó kormányoldalon.  

A klasszikus baloldali liberális és nemzeti konzervatív ellentét is megjelenik a vitában. A törvényjavaslatnak emellett megszületik mind a baloldali, mind a jobboldali kritikája is, így a vitatkozó felek között ez nem képes ebben az esetben egy egyértelmű választóvonalat húzni.  Tóka Gábor (2005) A magyarországi politikai tagoltság nemzetközi összehasonlításban című munkája alapján a választópolgárok bal vagy jobboldali önbesorolásának alapja nemcsak a közpolitikai preferenciáitól függően alakul, hanem jelentős részben függ a pártpolitikai szimpátiától is. A szerző a 2002-es Eurpean Social Survey elemzése alapján kijelenti, hogy az európai országokban a bal-jobb önbesorolás, sokkal inkább a pártpreferenciát jelenti mintsem a törésvonalakon való elhelyezkedést. A magyar kontextusban emellett a baloldaliság jellemzésére megjelenik a „dollárbaloldal” kifejezés, amelynek narratív összefoglalóját jól bemutatja Németh Szilárd fideszes képviselő egy korábbi napirendi pontnál való felszólalása:

Az így keretezett baloldaliság, mint kifejezés, az árulás egy szinonimájává válik. 

A státusztörvény értékelésének kapcsán a saját és az ellentétes csoport leírására még a hozzáértők-közönyösek fogalompárost alkalmazzák. Dunai Mónika vezérszónoklatát azzal a reménnyel zárja, hogy

A közönyösség emellett nemcsak a felkészületlenség és a dekonstruktivitás vádjával lép fel, hanem egyenesen azzal, hogy az ellenzéki képviselők mindezt még hatalmi célokra is felhasználják. 

A fogalmi tér birtoklásáért folytatott harc szembetűnő már abból is, ahogyan az egyes képviselők a törvényre hivatkoznak. Az új pedagógus életpálya modell, a státusztörvény és a bosszútörvény kifejezés tartalmilag ugyanarra a javaslatra utal, azonban a nyelvi eszközök segítségével azonnal állást foglal mellette vagy ellene. A hivatalos megnevezés mellett születő új nyelvi szimbólum a társadalom egy szélesebb rétege számára identitás-meghatározó tényezővé vált. Pusztán a törvényjavaslatra való hivatkozásból kiderül, hogy egy adott egyén, akiről a nyelvhasználatán kívül semmit nem tudunk, melyik tábor sajtótermékeit, véleményvezéreit követi, melyik narratívával tud azonosulni. 

1. ábra Új pedagógus életpálya, státusztörvény, bosszútörvény, cselédtörvény – a szóhasználat fokozódása (saját szerkesztés)

A törvény megnevezése a vélt igazságtalanság megítélésének növekedésével együtt változik. Az új pedagógus életpálya egy társadalmi egyeztetésen alapuló, a tanárok és diákok érdekeit szolgáló javaslatot jelöl, a státusztörvény egy szakmailag nem megalapozott, a változtatások ellenére az oktatás jövőjét nem jó irányba terelő tervezet, míg a bosszútörvény egyenesen egy korlátozásra és fegyelmezésre épülő politikai akarat, ami a demokratikus jogaikkal élő tiltakozó pedagógusok elnyomásának érdekében születik meg. Az utolsó idézetben még ezt is fokozni kívánja a cselédtörvény kifejezés, azonban ez a vita további részében és a közbeszédben sem volt kifejezetten elterjedt.

A pozitív jelentésű fogalmak értékelési sorrendjéért kevésbé folyik a diszkurzív harc. Nyelvi elemeit tekintve mindkét tábor az eredményesebb tanítás, tehetségek fejlesztése, hátrányos helyzetűek felkarolása, autonóm pedagógusok és egy jól működő iskolarendszer mellett teszi le a voksát. Ezzel ellentétben a táborok egymásról pont ugyanezen értékek megcsorbítását kérik számon. A vitában hangsúlyos elemként felmerül az Európai Unió szerepe a béremeléssel kapcsolatban. Ebben az esetben inkább az a kérdés, hogy a külső szereplő említése inkább a folyamat hátráltatójaként vagy pedig ebben a kérdésben egy független szereplőként (vagy inkább, mint ígéret betartató tényezőként) kereteződik. A „baloldali” politikusokkal szembeni vádként merül fel, hogy amíg idehaza a pedagógusok védelmezőiként tüntetik fel magukat, addig Brüsszelben azért dolgoznak, hogy a pedagógusok ne juthassanak hozzá az őket megillető béremeléshez. Az ellenzéki képviselők az oktatás tagállami határkörére hivatkozva kritizálják annak szükségességét, hogy a pedagógus béremelés függ az Európai Unió forrásaitól.

A vezérszónoklatokban felfedezhető, mind a hagyományra, a racionalitásra, jövőbeli ígéretekre és a morális alapokra támaszkodó legitimációs törekvés. A Fidesz és a KDNP képviselőcsoportja a legfontosabb morális alapvetésnek a gyermekek védelmét tartják. Ugyanezen a morális alapon a Mi Hazánk kritizálja és számonkéri a törvényjavaslat egyes elemeit, miszerint az ágazatra jellemző magas női munkavállaló arány ellenére sem fordítanak kellő figyelmet arra, hogy a gyermeket vállaló pedagógusok számára megfelelő biztonságot nyújtsanak. A Jobbik-Konzervatívok vezérszónoka Ander Balázs azzal a retorikai eszközzel él, hogy saját gyermeke pedagógusnapi beszédét emeli be a parlamenti vitába. Ennek zárógondolata a következő:

A 6. osztályos gyermek állítása tisztábbnak és igazabbnak van interpretálva, mint egy politikus gondolatai. A gyermek a pedagógusok kitüntetett szerepéről beszél, azonban a képviselő az idézet végén ennek a megbecsültségnek az elismerését kéri számon a javaslaton (Ander, 2023, 10664 old). Az önmagát baloldalinak és vagy liberális beállítottságúnak tartó ellenzéki pártok a szegregáció és az igazságosság, és az oktatás kiegyenlítő szerepe mellett állnak ki. Ezeket a törekvéseket egységesen olyan fogalmakba tömörítik, mint a tanszabadság, az iskola autonómiája, szabad tankönyvválasztás, sztrájkjog és esélyegyenlőség. 

A korábban említett igazak-hazugak aszimmetrikus fogalompár egyik megalapozásának lényegi eleme a racionalitás és a különböző mérési eredmények interpretálási lehetőségei közül a megfelelő kiválasztása képességének a teljes kisajátítására való törekvés. Mindkét fél hivatkozik a PISA mérésekre, az OECD országokra vonatkozó indikátorokra, azonban azokból eltérő következtetésre jut. A statisztikákra való hivatkozás kihagyhatatlan elem az ilyen típusú vitákban, azonban a konszenzus teljes hiánya miatt a hallgatóság nem a saját racionalitása mentén dönt ezek megítéléséről, hanem az elvi alapon hozzá közelebb álló csoportosulás interpretációját érzi magához közelállónak. 

A hagyományra való hivatkozás, a korábban említett oktatáspolitikai gyors váltógazdaság szükségességének kiemelése mellett, még egy történelmi dimenzióval is kiegészül. A Jobbik képviselője Klebelsberg tevékenységéig tekint vissza, az ő felismerésének tekinti, hogy a lehető legjobb befektetés a jövőnkbe az iskolába való invesztálás (Ander, 2023, 10663. old). A képviselő Széchenyi szellemét idézi, amikor kritizálja az olcsóságra törekvést és a félperifériás helyzetben való ragadás választását, a tudásalapú társadalomszervezés helyett. Széchenyit említi akkor is, amikor az ország számára egy normális polgári utat javasol, ahol nem csak a tudást, hanem a tudást átadó személyeket is megbecsülik (Ander, 2023, 10661. old). 

A jövőbeli ígéretekkel kapcsolatban a legszembetűnőbb az állandó megkérdőjelezés, valamint a korábban tett ígéretek be nem tartására tett megjegyzések. A pedagógusok átlagbére növekedésének ígérete fontos elem a törvénycsomag mellett érvelők szemében, azonban ennek betartatására semmiféle garanciát nem látnak a törvényjavaslatot ellenzők. Példaként hozzák fel a 600 000 laptop szétosztására tett ígéretet, amelyekből csak 120 000-et osztottak ki (Barkóczi, 2023, 10645. old). A bizalmatlanok megkérdőjelező tevékenységének legitimitását igyekszik meggyengíteni az az érvrendszer, miszerint amikor volt lehetősége egy-egy képviselőcsoportnak magának alakítani az oktatásügyet, nekik is voltak be nem tartott ígéreteik. Ennek egyik példájaként említik számos kisiskola bezáratását. 

A törvényjavaslat előkészítésének folyamatát is értékelik a képviselők a beszédeikben. Az elkövetkezőkben a konkrét narratívák kiemelése mellett kísérletet teszek arra is, hogy beillesszem a korábban említett szocializációs modellekbe az elhangzottakat. 

A Fidesz vezérszónoka a kialakuló tiltakozási hullámot a következőképpen jellemezte:     

A gondolatot a KDNP képviselője a következőképpen egészíti ki:

A kiválasztott idézetek súlytalanítani szeretnék az ebben az ügyben megvalósult tiltakozásokat. Az utcára vonuló embereket, a sztrájkoló tanárokat és diákokat mind az ellenzék bábjaként kezeli, ezzel megkérdőjelezve azt, hogy az állampolgárok képesek önállóan véleményt formálni az adott politikai kérdésről. Mindemellett a választott formát is kritizálja, az értékelhető és a figyelemreméltó véleménynyilvánítás hatáskörén kívülre helyezi. 

Ehelyett azokat a formákat hangsúlyozzák a törvényjavaslatot támogatók, amelyeket a kormány felajánlott a szakmai egyeztetésre. Alátámasztásképpen a szövegszerű és tartalmi változtatások számára, a megvalósult események sokaságára hivatkoznak. Emellett fontos szempont az is, hogy felrója az ellenzőknek az ebből való kimaradást. 

Az ellenzői narratívát jól bemutatja a következő gondolatmenet:

Az egyeztetések mennyisége helyett a minőségére helyeződik ebben az esetben a hangsúly. A kormánytól való anyagi függetlenség, mint alapvető feltétel jelenik meg a demokratikus véleményalkotás lehetőségéhez. A Momentum képviselője tovább fejti ezt a gondolatot és Horváth Péter, az NPK elnökének példáját hozza:

A Nemzeti Pedagógus Kar honlapján két elnöki interjú található meg a státusztörvény tervezetről. Az egyik interjúban, amiből részletek a Telex-en jelentek meg, kritikusabb hangvételű, az elnök nyilatkozatából azt emelik ki, hogy a véleménye szerint a státusztörvény hatására nem lesz vonzóbb a pedagóguspálya, valamint, hogy a márciusi tervezet puhítását szerencsésnek tartja (Sudár, 2023). A másik interjú a Hír TV-n zajlott le. Habár ebben a beszélgetésben is megjelenik a kritikus hangvétel, központi szerepbe kerül az egyeztetések jelentős hatása a tervezetre, valamint a tüntetések értelmének a megkérdőjelezése (Hír TV, 2023). 

Az oktatási rendszer demokratikussága és az ország demokratikussága közötti összefüggés mindkét tábor számára egyértelmű. Míg a törvényjavaslatot benyújtók álláspontja szerint, a demokratikusság a felkínált lehetőségeken való részvételen és az együttműködésen alapszik, addig az ellenzők a tiltakozás formáinak szabadságát, a véleménykülönbségek artikulálásának sokszínűségét tartják fontosnak. A sztrájkjog elvétele így „jogfosztás” lesz, a tiltakozó tömegek semmibevétele, a rendkívüli ülésnek az iskolai ballagás időpontjára tétele, a kitiltásuk a parlamenti ülésről pedig a demokratikus értékek megszégyenítése. A kormánypárti beszédekben felvázolt folyamatok jól illenek az autokratikus politikai szocializáció modelljébe, hiszen a szervezetek önálló beleszólási lehetőségének csökkentése, az elfogadáson és az együttműködésen alapuló polgár eszményképének kialakítása fedezhető fel benne. 

Az ezzel ellentétes eszményi polgár a következőképpen jellemezhető:

Ez a narratíva a korábban befolyásolhatónak beállított állampolgárokat demokratikus hősként ábrázolja. A minden ellenére kitartó bátorság az utolsó mentsvárként jelenik meg ebben a rendszerben.

Az állampolgári szocializáció és az iskola kapcsolatának egyéni szintje is felmerül a diskurzus során.

A korábbihoz hasonlóan itt is azt tapasztaljuk, hogy a tanulókat felmenti az egyéni felelősségük és döntési szabadságuk alól azzal kapcsolatban, hogy milyen formában nyilvánítanak véleményt és függőségi viszonyba helyezi őket a pedagógusoktól. A meglátás szerint a politikai szocializáció ilyen formájának nincsen helye az iskolai környezetben. Az ezzel ellentétes álláspont az, hogy a legjobban hozzáértő csoportok, a diákok, pedagógusok és szülők véleményét hagyják figyelmen kívül az őket érintő kérdésekkel kapcsolatban. Az egyéni szinthez sorolható még az az elgondolás, hogy az oktatási rendszer tudatos csorbításával azon rétegek számát igyekszik csökkenteni a kormány, akik rendelkeznek azzal a tudással és anyagi függetlenséggel, ami a kritikus gondolkozáshoz és a megkérdőjelezéshez szükséges.

Az elemzett parlamenti vita jó körképet ad a jelenlegi oktatáspolitikai narratívák kettőségéről és az egymástól szinte teljesen különböző értelmezési lehetőségekről. A parlamentben a diszkurzív harc viszonylag kiélezett, és teljes elsöprő győzelemre egyik fél sem számíthat. A törvényjavaslat végleges verzióját június 22.-én az országgyűlés elfogadta, majd július 4.-én a benyújtott javaslat megszavazásra került, június 6.-án pedig Novák Katalin aláírta a javaslatot (Székács, 2024). Ha a tiltakozó civilek és ellenzéki felszólalók narratíváját vesszük figyelembe, akkor elmondható, hogy a 2010-et követő konzervatív oktatáspolitika egy újabb térnyerésének voltunk tanúi. Ennek jellemzői, mint például a centralizáció, nemzeti-konzervatív értékválasztás és az engedelmes állampolgár ideálképe jól artikulálódnak a vezérszónoki beszédekben. Az ellenző tábor is képes volt a saját fogalmi keretének a kialakítására. Ebben az esetben mindez még bizonyos mértékű társadalmi támogatottságra is talált. A tiltakozás nem csendesedett el teljesen az aláírást követően sem, pedagógusok kilátásba helyezték a felmondásukat, amellyel az amúgy is pedagógushiányban szenvedő oktatási rendszerre szerettek volna újabb nyomást helyezni (Szopkó, 2023). 

Az igazak és hazugok tábora között éles vonal húzódik, és a közöttük lévő konfliktusok feloldhatatlannak tűnnek a vita alapján. A konszenzusnélküliség veszélye mindkét félben felmerül, azonban semmilyen szempontból nem hajlandóak közeledni egymáshoz. Ennek példája volt magának a törvényjavaslatnak a becézése, hiszen ezzel már a diskurzus első pillanatától elválasztották magukat egymástól a felek. Valódi társadalmi konszenzus nem született a törvényjavaslat elfogadása után sem. A tiltakozók demokráciaélménye a teljes kudarc, míg a támogatók élménye a teljes győzelem. A jelenlegi közoktatásban tanulók tehát nem felelhetnek meg egyidejűleg mind a két oldal demokratikus állampolgári elvárásainak, így a saját döntés kérdésévé válik, hogy melyik narratívának szeretnének eleget tenni.

Irodalomjegyzék

Az Országgyűlés és az Országgyűlés Hivatala. (2024). Az Országgyűlés működése. Forrás: parlament: https://www.parlament.hu/documents/10181/41184/iv_mukodes.pdf/fb88cd7c-9ed2-4a75-be7d-1e4b4b7551e4

Civil Közoktatási Platform. (2023. június 9). Civilek a benyújtott státusztörvényről – a kritikák összefoglalása. Letöltés dátuma: 2024. április 11, forrás: https://ckpinfo.hu/2023/06/09/civilek-a-benyujtott-statusztorvenyrol/

Halász, N. (2023. július 4). Megszavazta a parlament a státusztörvényt. Letöltés dátuma: 2024. április 10, forrás: https://telex.hu/belfold/2023/07/04/statusztorveny-szavazas-parlament-orszaggyules-partok-pedagogusok

Herczeg, M. (2023. június 5). Diákok vonultak a Belügyminisztérium elé a tanárokért. Letöltés dátuma: 2024. január 9, forrás: https://444.hu/2023/06/05/diakok-vonultak-a-belugyminiszterium-ele-a-tanarokert

Hír TV. (2023. június 8). A tanárok ellen lobbizik a baloldal Brüsszelben. Forrás: Hír TV: https://hirtv.hu/napi_aktualis/a-tanarok-ellen-lobbizik-a-baloldal-brusszelben-2568706

Holló, B., & Kozics, J. (2023. június 16). Ezrek tüntettek a státusztörvény ellen a Kossuth téren. Letöltés dátuma: 2024. január 9, forrás: https://index.hu/belfold/2023/06/16/oktatas-tuntetes-diakok-tanarok-parlament-statusztorveny/

Jakab, G. (2022). Demokrácia demokraták nélkül? Oktatási reform és állampolgári nevelés. Budapest: Gondolat Kiadó.

Lőrincz, B., & Antal-Fekete, E. (2022). Oktatási egyenlőtlenségek, iskolai mobilitás és az oktatási rendszer átalakulása Magyarországon az 1980-as évektől napjainkig. In I. G. Tóth, T. Kolosi, & I. Szelényi, Társadalmi Riport (old.: 20). Budapest: TÁRKI.

Nagy, B. (2023. május 8). A tüntetésről a parlamentben: A szélsőjobb semmit, a diákok könnygázt és tonfát kaptak a rendőröktől. Letöltés dátuma: 2024. április 10, forrás: https://telex.hu/belfold/2023/05/08/orszaggyules-napirend-elotti-kerdesek-felszolalas-parlament

Népszava. (2022. december 3). 840 pedagógus vett részt polgári engedetlenségben az utóbbi két napban. Letöltés dátuma: 2024. január 9, forrás: https://nepszava.hu/3177630_840-pedagogus-polgari-engedetlenseg-tanarok-a-tanarokert

Sudár, Á. (2023. június 22). Azt látom, hogy a kormány a saját forrásaiból jelentős pedagógus-béremelést nem tud, nem akar tenni. Forrás: telex: https://telex.hu/belfold/2023/06/22/gyor-nemzeti-pedagogus-kar-horvath-peter-statusztorveny-helyi-tudostas-pdsz-revai-miklos-gimnazium-orszaggyules

Szabó, I. (2023). Folyamatosságok a változásban: kontinuitások a rendszerváltás utáni politikai szocializáció mintáiban. Metszetek, 22-39.

Székács, L. (2024. január 1). Megtörtént a pedagógusok jogállásváltása: mutatjuk a státusztörvény legfontosabb rendelkezéseit. Letöltés dátuma: 2024. január 9, forrás: Eduline: https://eduline.hu/kozoktatas/20231229_statusztorveny_jogvaltas_2024_januar_1_pedagogusok_uj_jogallasa

Szopkó, Z. (2023. július 14). Jól már nem tudtam csinálni, rosszul meg nem akartam – több ezer tanár hagyhatja el a pályát a státusztörvény miatt. Forrás: atlatszo: https://atlatszo.hu/kozugy/2023/07/14/jol-mar-nem-tudtam-csinalni-rosszul-meg-nem-akartam-tobb-ezer-tanar-hagyhatja-el-a-palyat-a-statusztorveny-miatt/

Szülői Hang. (2024. április 11). Fidesz-magyar szótár a státusztörvényhez. Forrás: https://szuloihang.hu/fidesz-magyar-statusztv/

Tóka, G. (2005). A magyaroszági politikai tagoltság nemzetközi összehasonlításban. In R. Angelusz, & R. Tardos, Törések, hálók, hidak: Választói magatartás és politikai tagolódás Magyarországon (old.: 17-64.). Budapest: DKMKA.

1. A teljes dolgozat az ELTE TÁTK 2024-es Tudományos Diákköri Konferenciájára készült, majd a 2025-ös országos fordulón (OTDK) szerepelt Szociológia szekcióban, ahol I. helyezéssel díjazták. A cikk a dolgozat rövidített változataként jelenik meg. ↩︎